Zöld küllő

Apám
az utánozhatatlanra ütött,
az egyetlenre,
akiből nem születik
még egy.

Azóta tudom,
menthetetlen
özvegy
társkeresők
paradicsoma a kihalt,
üres temető.

Az ismerkedésbe
temetkezem,
elhajítanak, mint a követ,
amit a sírásók
találtak a mélyben,
s félredobtak
egy nyírfa tövébe.

*

Tapasztalás

Apám nem köti az éjszakát
a sötétséghez,
sem a nappalt
a világossághoz,

mint az ebet a karóhoz,
miért is tenné, megette már a kenyere javát,
kopasz feje
mint beművelt szűzföld.

Még magasan jár a nap,
amikor levetkőzik,
nem pihenni akar,
csak nyugovóra térni.

Függetlenül a napállástól,
elválni az edény falától,
mint a tészta
a kidolgozott kéztől.

Amikor
benő a kutya
szája
a szájkosárban.

*

Emelkedő

Anyai nagynéném előtt,
akinek nyúlpaprikását imádta
apám, mindenki igyekezett titkolni,
hogy a legkisebb fia autóbalesetet
szenvedett, s kórházban fekszik.
Harmadnapra aztán álmában
megjelent három éve halott
öccse, aki mindenről beszámolt
töviről hegyire, mivel a
halottakat nem köti a titoktartás.
Még azt is elárulta,
amiről inkább hallgathatott volna,
hogy a fiú egy nyulat akart kikerülni
a csúszós úton, de végül is
nem sikerült neki.

Dünnyögés

Jó anyám vasal, éppen Béni bácsi, a
falábú szabó jut eszébe, aki el-
kápráztatott azzal, ahogy kivasalta
a papírpénzt, amivel fizettem neki,
Petőfi volt a kedvence, de szerettem
volna megismertetni vele a Nyugat
költőit is egy vasárnap délutánon,
többé nem küldött anyám, hogy felolvassak,
úgy éreztem magamat, mint amikor ke-
resztapám disznóöléskor megkérdezte,
akarok-e gyűrűt, s én kiböktem: igen,
Béni bácsi temetésére kevesen
mentek el, írta anyám Liberecbe, ott
voltam katona, talán másodéves, a
neje nem hagyta az elöljáróságnak
kihirdetni a gyászos halálesetet
meg a temetés napját, pontos idejét,
magányos sírját mára elkerüli a
GPS-szel közlekedő nyakas idő,
ami mindjárt hármat kukorékol neki,
meg a szomszéd faluban nyugvó nejének.

*

Szép csöndesen

Anyám, amikor elérte növésben
az asztal magasságát, megnyugodott
a család, különösen a szülei,
legfőképp mégis beteg édesanyja,
most már tudta, hogy legnagyobb lányára
hagyhatja a fele országát, vele
királyságát, s pillantását, mint almát,
félelmében a vén, tiltott fán hagyta,
mert a valóság pucér próbababa,
prűd ruhadarabokról álmodik az,
aki csukott szemmel így képzeli el
magának, mielőtt meglátta volna.

*

Legyintéssel

Apám úgy szólt hozzám, mint a hűs szél a
meleg kéményhez, istenfélelmed na-
gyobb, mint istenhited, fiam, bármi is
lesz, a halál az megy tovább a maga
útján, csak az életnek gyökerezik
földbe a lába, akárcsak a hinta-
lónak, amit még neked vettem egykor,
a sötétség csukott szemmel tud csak át-
menni a kifeszített drótzsinegen,
s a magány mindig párosával veszi
a lépcsőfokokat, amelyek végül
a nyugodt tófelszín labirintusá-
ba vezetnek, ha a múlt alkonyodik.

*

Látogatási idő

Apám, a türelmetlen rózsabokor,
tüskéi a belőle lógó csövek,
állok fölötte, nem merem magára
hagyni, hozzánőtt a nyikorgó vén vas-
ágyhoz, a kórházi köpenyem is szűk,
hallani, éppen szakad, akárcsak a
szívem, anyám könnyet árul, ahogy a
vén lányok petrezselymet a szüreti
mulatságon, mindig más-más ruhában
járul apám elé, egyszerűen még
tetszeni próbál, de otthon a szürke
szekrény már féltékenyen hazavárja.

*

Vágott virágok

A szobában, ahol megtörtént apám
végzetes esése, megtorpanok, nem
merek odalépni, ahol feküdt, úgy
érzem rátaposnék kérdő fejére,
de nem tudok átlépni se rajta, már
teljesen elállja teste az egyik
szobából a másikba való beju-
tást, olyan ez az állapot, mint mikor
az utca mindkét oldalán, pár másod-
perc eltéréssel átszalad két éhes,
kóbor, fekete kiscica előttem,
pedig az életben nem látták egymást.

*A versek a szerző Külön bejárat című kötetében jelentek meg (2015).