Filip Tamás versei

Valakit visz a víz

Papucsállatkák. És papucsemberkék?

Mondjuk, lakásnyi vízcseppben lebegni?
Lakóhajón élni a víz alatt? Hiába
vágyakozni kandallóra és akváriumra?
No persze, a szendvics elúszik olykor, viszont
nincs csőtörés soha, s ha az állólámpát
véletlen fellököm, lassan dől csak el, van

idő utána nyúlni, de innen ez már fizika.

Holnap állásinterjúra úszom, szeretnék
vízimentő lenni, hogy fuldokló lányokat
húzhassak ki a partra. Közben a postás
kétszer kopog az evezővel: a könyvtárosnő írt.
Reszketve bontom ki, HÁTHA, de csak annyit kér,
vigyem végre vissza a Nemo kapitányt.

*

Hullámtörés

Ahol a Négy Szél metszi
egymást, részegek hajója
tántorog, a jóreménység
tépett hálójába gabalyodva.
Mindenki hortyogva alszik,
álmaik egymás szavába
vágva akarják megfejteni,
miért van éjjel sötét,
ahelyett, hogy a csillagok
jobban vakítanának,
mint nappal a nap.

A holdat kölykei kísérik,
foltos bundájú kicsi holdak,
mágneses mezőkön legel
a nyáj, az áramlat sós
illatot lehel, mámorba
dermedve alszunk, mintha
bor keringne ereinkben,
aztán a makacs szél
megunja a hullámokat,
kisimítja a tengert, a
meridián kaszája pedig úgy
sújt le ránk, hogy, hogy
kijózanodva kezdhetjük el
még egyszer a tegnapot.

*

Sodrás

Az éntérképen eltévedtem – valami
történhetett vele. Egy láthatatlan
kéz talán a világtájakat összekeverte?

Máááj Vééééj – mindig ezt énekeltem –
pedig százezer éve evezem ezt a folyót,
érzem a lapátra fonódó sodrást –
egyenlő erők küzdenek.

Arany Lélegzetnek hívják a házat,
ahova tartok. Egyetlen szobája van,
egy szék, egy ágy, egy asztal.

Hívogat, hogy megfulladjak benne,
önkívületben lapátolok, hogy még
időben odaérjek, a levegőm fogyni kezd,
mégis egyre messzebbre vagyok tőle –

Az nem lehet, hogy nem ott halok meg.

*Forrás: Dokk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük