Filip Tamás versei

Amitől lelkesültek egykor

A kertmozit elhagyták a filmek,
a székeket benőtte a gyom.
Az utolsó metró elment,
a kutyából az éji dal kifogyott.

A nézők megmaradtak, csupán
vénebbek lettek, megsárgult
szamizdatokat dugdosnak
fiókjaikban önmaguk elől.

S ha véletlenül megtalálják,
beleborzonganak abba,
amitől lelkesültek egykor.

*

Kopogtatás nélkül

Sok egymásra rakott néma H
létrafokain megyek fölfelé
vendégnek az ismeretlen űrbe.

Megszoktam már, hogy hullik
fogamból az idegen anyag.

Kopogtatás nélkül lépek ki az ajtón,
szalutálok a semminek, és
megdöbbenek, hogy viszonozza.

*

Mint egy jéghegy

Mindig leválik rólam némi
mozgás, hő, fény… Vajon
hova lesznek nélkülem, s
velem mi lesz, nélkülük?

Lassúbb, hidegebb,
sötétebb leszek talán?

S legvégül mozdulatlan
és oly láthatatlan,
mint egy jéghegy
csillagtalan éjszakán?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük