Jóbi Annamária versei

Évgyűrű

valahogy minden elszalad
a perc a szó a csonka pad
a hangulat még kint ülünk
a gitárszólam szétterül

valahogy minden megharap
befejezetlen szóragacs
egy régi sóhaj itt lebeg
etetgeti a perceket

valahogy minden megmarad
a múlt a mára felszalad
megölelem mint régi fát
sorsunk évgyűrűt fabrikál

*

Ólomlábú

mivel tölthetők ki a könnyező terek
hamuszín sarkokban bujkálnak
mint büntetett gyerek
emlékek hangok neszek
minden részleted felveszi
mint gyertyalángot a testem
a levegőburok mit kilélegzek
és kábán borulnak össze
meg nem élt eszméletvesztésben
az idő csoszogó katonái
a percek
ez a képzelet
mi összeolvasztja a napokat
ólombábú a forróvízben
amiből kiolvaslak

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük