Kelebi Kiss István: Vén tengeri medve

1

Ez is sík vidék. Bennem mégis
jegenyés út, biciklinyom, tyúkok,
gyík a ház meszelt falán. A távolban
torony, de harangszó helyett ütemes
fények. Kék mezőn hullámfüvek.
Szöcskék híján repülő halak.
Rum-marta hang kiált: végre föld!
Mégis ezt hallom: kész a reggeli.
Anyám hangja sirállyá változva
suhan s én nézem, amint
fölszívja a horizont itatósa.

2

Albatrosz. Hullámok. Horizont.
Zátonykaréjjal óvott szigetek.
Kérges tenyér. Kérges lélek.
Tülekedő történetek. Kalózok.
Vászonba varrt társak csobbanása.
Cápák. Sirályok. Delfinek.
Már nem tudni kint, vagy bent világít,
közel vagy távol van a fény,
de erős határozott támpont. Vezet,
mert nélküle minden reménytelen.

3

Mikor az albatrosz röptére figyelek,
miért is gondolnék a hajó aljára tapadt kagylókra.
Mosolygok: ismét szigetnek néztem a bálna hátát.
A vitorlák suhogása nem a vihar előjele,
gyors haladásom jelzi. Mozdul bennem a cél,
az utazás mámora bódít. Föl sem tűnik,
egyre magasabbak és szeszélyesebbek a hullámok.
Mire félni kezdenék, már túl közel a zátony.
Próbálok a sziget partjáig úszni.
Dobál a víz, és akkor egy pillanatra,
megpillantom a kagylókat a roncs hasán.

*Első kézből

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük