Kelebi Kiss István versei

Ihlet

elfutsz egy vidék mellett
és észre sem veszed
a levélfonákon megtapadó csendet
mégis veled marad

de mikor harangjaid félreverve
tűzvész ellen csődíted a tájat
akkor elengeded a szavakat
fussanak oltani ők is

*

Faluvége

Az utolsó udvaron
anyád helyett
egy idegen integet
s a bádogKrisztus
tenyérsebén
rozsdás lyukon
átfúj a szél

*

Két amorf szonett

Képek skanzenébe hordok
megőrzendő percet, dolgot:
Halottak, élők: csoda-csonkok
állnak itt másféle regulában.

Gombolyagban út, (amit bejártam),
érintések között szikrázó áram,
húslevesen cirkáló napkorongok,
és vízözöni galambon a szárnyam.

Sárkány-ölések, királyfi-átkok,
tenyérben dübörgő rianások,
melyek minden csönd fészkei:

a lélek izzó körzőkészletei-
vel megszerkesztett látomások
e valóból tövestül tépve ki.

*

Egyetlen arc, mögötte árnyék
rosszul-exponált fim, vagy éppen Ő?
a lenyomat, a kitalált kép
a mögöttes, vagy az örök elő ?

Ki tudja, mára összeforrt rég
minden bolyongó, kósza emlék,
elporladtak rímes kelengyék,
egynyári fények, nincsen évelő.

Hiába látok, ha nem nézek,
hiába látnak, ha nem néznek,
lapulunk, mint csúzliban a kő:

az emlék-arcok összeérnek
s egymásba folyva, új Egészet
alkot, szobrászkézzel az Idő.

*Első közlés

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/20604587_1761973137163598_2742294239619081951_n.jpg?_nc_cat=0&oh=a0af3a52f0db6b9a7c849907f3fbac79&oe=5BF68349

Illusztráció: Kelebi Kiss István – az Angyal titka

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük