Kovács Daniela versei

Vissza ne nézz!

Volt már úgy, hogy visszamentél oda,
hol valaha rég az időd kinyílt,
hol minden tavasz hajadba fonta
a buja ívbe rád hulló idillt?

Hol úgy ringatott ölében anyád,
mint a jó szagú szénát a szekér.
Ugye, ma mindened odaadnád
a múlt kapuján átlépett percért?

Jaj, ne tedd. Csak még inkább fog fájni,
hogy ott már minden tilt és megtagad.
Hiába adnál cserébe bármit,
ott idegennek éreznéd magad.

Ha nem hiszed el, próbáld ki bátran.
Látom, égeti kezed a kilincs,
ósdi kulcsod csikordul a zárban,
de odabenn immár egy lélek sincs.

A roskadozó, hűlt falak között
nem köszön vissza az ismerős hang.
Ha hallottad is, csak szíved nyögött,
s úgy vert fájón, mint vassal vert harang.

Látod? Én megmondtam. Jártam már ott,
és hosszan sírtam, némán, befelé,
s míg lelkem fanyar könnyekben ázott,
lecsuktam végleg a múlt fedelét.

*

Nadír és Zenit között

Ismerni vágytam a mindenség titkát,
kerestem azt át tűzön-vízen,
és széjjelfeszítve rácsot, kalitkát,
csillagokba csaltam a szívem.

S most itt állok a csillagos gerincen,
köröttem kővel szegett semmi,
se igézet, se angyalok, se isten,
se út, hogy vissza tudjak menni.

*Első közlés

A képen a következők lehetnek: növény

Kovács Emil Lajos: Szüret előtt (Mezőmadaras)

2 hozzászólás

  1. Nem ismertem Kovács Daniela verseit.
    Ideje volt néhányat megismernem, s Őt, magát is egy kicsit!
    Eddig, különösen a Nadír és Zenit tetszett, s amit az írásról vall.

    Szeretettel:

  2. Nagyon szeretem verseidet, kedves Daniela!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük