Mátyás B. Ferenc versei

ÉBREDÉS

villansz fulladok
kinek borzoltad bokrod
édes munkára

forr a levegő
elfelejtett virtusok
perdülnek táncra

hogy valóság vagy
számos idegem érzi
zsong és hisztizik

ám kakas rikolt
hajnalodik és minden
álmom kialszik –

*

ÁLTATÓDAL

fejem még helyén
talpazatomon jelzés
homo sapiens

mégsem kiáltok
bár lelkemben vergődnek
igazságaim

univerzumom
legutolsó füstölgő
csillaga vagyok

álmodj nyugodtan
reggelre fekete lyuk
amit rád hagyok –

*

KULTÚRTÖRTÉNET

a sors
mint ostoba izmosabb barát
hátulról ver fricskát kobakomra
kiszáradt lelkem ropog bele
majd ismét néhányszor ha kell
csak úgy egyszerűen
ahogyan meg sincs még írva

vivát a gyöngébbnek
hogy elhiggyék bátor
mint füstölő meteorit
ha Ég és Föld között téblábol
vezérli táncos lába
csillagokhoz csapódik
tegnapból a mába
visszafogott koppanással
mint parittyázott varjú
a sárba

szerettem volna égre írni
vágyaim első és utolsó
megsiratott nevét
pihegni hozzá ahol bárki látna
s vergődni markoló szívetekben
mint fulladozó veréb –

*

HELYRAJZ

kicserélték
a belső szobát külsőre

ha bemegyek kiérek
ha kijövök bemegyek
végre

bent mély/járatú
uszály iszap mederbe
kedvemre fekszem
ágyamon megfenekedve

így élek
tegnapi mába
hol nap mint nap
a Nap önmagát is
öntüzérre hányja

sugarait szerteszórja
s mint vén barát motyog
értelmeztethetetlen szent imát
miközben elcsócsálja
savonkás kenyere
javának maradék
maradék/javát

hallgass szívedre kedves
nehogy elkezd körmöddel
kocogtatni fogad

mindennapok vérző ritmusában
a szeretet kínos áldozat –

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük