Millei Lajos versei

Téli dal

Hó hátán járunk, napsütést várunk,
éltetőt,
friss, üde erdőt, madárcsicsergőt,
ébredőt.
Rügyező fákat, zöldellő ágat,
bódítót,
illatos rózsát, szirmának csókját,
gyógyítót.
Reszket a pázsit, fény után ásít
éhesen,
jég ül a selymén, bánat a kelyhén,
vészesen.
December mérge, deres a kérge,
hódít már,
fagyot lehel ránk, lila lesz orcánk,
s hó szitál.
Szobánkba búvunk, kardigánt húzunk
gondosan,
Tavaszt remélünk, meleget kérünk
morcosan.

*

Csak így tudok

Lemondanék a tarka ruhájú nyárról,
ha csak fagyban virágzik a mosolyod,
szirmot gyűjtenék egy olyan jégvirágról,
mely rögvest elolvad, mihelyt átadod.

Alvás nélkül telne minden áldott éjem,
ha csak éjszakánként nyitnád ki szemed,
és hogy szembogarad fénye engem érjen,
átvirrasztanék egy életet veled.

Többé nem szólnék, ha Te beszélnél hozzám,
olyan néma lennék, akárcsak a hal,
de ékes szavaid orvul elkoboznám,
másnak ne jusson e szirén diadal.

Levetném a bőröm, hogyha hozzám érnél,
ne érintse más már soha ezután,
de felölteném mindig, ha erre kérnél,
s hozzád bújnék a szerelmünk trónusán.

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük