Lucskai Vincze: Hajnalban sírnak a fák

hajnalban sírnak a fák

s mint könnyek áztatta lepedő
göngyöli magát
alant a macskakő
és én kopok deresre
csendben
arcomra gyűrve
tenyerem minden ráncát

voltam éj dermedten
tán hajnal is kiengesztelten
de ha rám fonódott
a fény

konokul cipeltem álmát az éjbe

hajnalban sírnak a fák
s láttam
csuklani őket roskadásba
kaparni égen
ezer körömmel
felsebezve kékjét

míg serkent fénye alvadásig
eret vágtam
és mézgába mártott sebekkel
üvöltöm
fogd
fogd hát kezemet
ha az évek korhadt gyűrűi
málnak
elpattant rozsdás abroncsok
körbe zárnak
hallom
még holtan is nyöszörögnek a levelek

hajnalban sírnak a fák

*A vers meghallgatásához kattints ide:

https://drive.google.com/open?id=1Xox3T5y20sakMDbyet65RhAKK2Nau6KQ