Örökkön velem

Az elhalkuló világ
most fülemre csendesül,
az Isten leül mellém,
hogy ne legyek egyedül.

Bágyadt, borús este van,
egy szellőcske rám nevet,
s újra dobogni érzem
az elcsitult szívedet.

Megremeg egy zöld levél
a nyárfa felső ágán,
megborzong egy vén lélek
az érzelmek vad táncán.

Mint zabolátlan folyó,
úgy hömpölygött és áradt,
elnyelte az érveket,
de meghagyta a vágyat.

Most csendesedve csobog,
de folytonos az árja,
létünk malmát hajtja meg,
s az öröklétig járja.

S ha nem ülsz ép mellettem
míg fakul a kék azúr,
mégis szeret az élet,
hisz leül mellém az Úr.

*

Fellobbanó létlánggal

Gonosz jövő. Testem a terhem,
még buzdít, éltet, lelkesít,
de leöli majd belsőszervem
dolgozó életsejtjeit.

Még lobog a tűz, emészt, zabál,
hamuvá éget tegnapot,
sercegve izzik, úgy kiabál:
„elhamvasztom a holnapod!”

Virágzó rét, lelkemnek éke,
szememnek csodaotthona,
fűti szívem belül a béke,
a remény milyen ostoba.

Nem követel, csak bambán hiszi,
a sziromban illat terem,
és csalfa aggyal hazaviszi,
ott ring az élettengeren.

De jaj, a hullám pusztít, tombol,
felbőszült taréjjal tapos,
gúnyt űz a termő irgalomból,
hazug közönnyel alapos.

Lidérc álmát szüli vajúdva
a kényszeres álmatlanság,
mesénk egén csillagot gyújtva
misézik az ártatlanság.

Pedig mi mind emberré érünk,
áldott átok a szellemünk,
mástól lopunk, magunkért élünk,
félúton sincs még jellemünk.

*

Végtelen érverés

Látod, felettünk a kormos ég
kacsintó szembogara villog.
Körülölel a végtelenség,
s mint egy radírozhatatlan billog,
mindenütt a megújulás csillog.

A perc békén adja át helyét
az őt követő gyermekének.
A fa bőre kinövi hegét,
s amíg a gyökerek nedvet kérnek,
az ágak virágot hozva élnek.

A források vérüket ontva,
bugyognak, fortyognak, pezsegnek.
Csörgedeznek a patakokba,
majd csobogva világgá erednek,
célt adva minden folyómedernek.

A megszáradt fűszálak selymét
hajnalban hűs harmat lepi meg.
Vigyázza, óvja e zöld kelmét,
mert éden ez a Föld mindenkinek,
rajta hétmilliárd ember tipeg.

Látod, felettünk a kormos ég
villogó szembogara kacsint.
Körülölel a végtelenség,
s a végzetre a születés csak int,
nincs semmi baj, míg érverést tapint.

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük