Fél centivel

megírtam milyen nagyon szeretem a verseit,
persze hogy félreértik, pedig csak nagy
örömömet akartam kifejezni afelett, hogy úgy lát, ahogy én érzek
így voltam a képekkel is, az empátia, ahogyan beöleli
a világot, ami közös világunkból sarjadt, pedig sosem
találkoztunk, csak megörvendtem, hogy az életet
hasonló indulattal figyeljük
rokonuknak éreztem magam
felfakadtak bennem a vágyak
amik a szerelemre hasonlítottak
féktelenek, mert gátat szabni
nem is akartam nekik
ők nőttek szárnyaimnak
felkaptak, mint a szél, az ég felé
mit fáj ez másnak
minden csak képzelet
a repülésre, mennyei száguldásra
fél centivel a föld felett járok néhanap

lehúzom a nem létező redőnyt ablakomon
ne süssön be a nap
majd kitalálok valamit, amitől megint nagyon
zokon veszik, hogy élek és virulok
bár igen közel a földfelszínhez
távol a szemtől, de ragyogok

vajon azok a mások
lehajolnának értem?

*

Sorok a csalódásról

amikor megszólítottál
és kedvesednek neveztél
mintha a szóval eljegyeznél
magadhoz öleltél

csókokkal borítottad testem
és vágyni kezdtem én is rád
azt hittem, az vagy kire vártam
de nem, nem az voltál

képzeletem festett egy képet
arról, akire várok
aki kedves, aki tisztel, aki
nem szór ki markából

elnézi tökéletlenségem
nem méricskéli életem
akinek az ölelésében
otthon lehetek

nem ejt, amikor nehéz vagyok
értem van, nem ellenem
kinek a homlokán a ráncok
értem születnek

ilyen voltál, mert nem ismertél
csak elképzeltél magadnak
egy igen, pár félszeg mondat
lobogtál, fellobogtam

utánam nyújtottad szavaddal
mindkét karodat
s elhittem, hogy nem tréfából
igazán gondoltad

*

A csutka fölött

milyen gügye vagyok
mondom ki magamra
saját szentenciámat
miért hogy rögtön lábbal tiprom
amit a leginkább kívánok?
valóban az az almafa
az oka mindennek, Istenem?
hogy akkor ott a tudást megettük
és szíveink meghidegültek?
miért fáj mégis a hiánya
annak, amit nem ismerek?
hogy alkottál magadnak, Uram
ha nem ismerlek
csak ismerhetnélek
honnan tudná az ember, Te vagy
akire várnia kellene
ha azok sem ismernek igazán
akiknek ismerniük illene
s mert ott állok már a csutka fölött
kimondom, amit gondolok
ostoba, süket, elveszett lélek
ne vágyj, ne bizakodj
jobb neked a fanyar szájíz
ostoba vigyor képeden
majd ha eljön az elszámolás
láthatsz feketén fehéren

*Első közlésű versek

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük