Novák Imre: Épület-, város- és tárgyészlelés

És most lefényképezkedünk,
Hogy mindörökre meglegyünk.
/ Tandori Dezső /

Vannak fotósok, akik nem a világ izgalmas, harcokkal teli eseményeit fényképezik, nem a halál közelsége ihleti őket, hanem az alakok és a színek kategóriáival dolgoznak, hogy egy-egy általános érvényű mozzanat megragadhasson bennünk, illetve megmaradjon a fényképen.

Napjainkban hamis és torz hírek, információk terjednek a valóságról. Ellenségek, idegen kultúrákból érkezők ellen vad támadások folynak néhány kevéssé emberbarát országban.

Úton-útfélen címmel nyílt kiállítása 2019 januárjában a Barabás Villában Koczina Gyulának, a Digitális Fotó Magazin munkatársának. Több mint harminc év terméséből válogatott képei kerültek most kiállításra. Többsége hazai útjain, illetve Európa érdekes városaiban, tájain tett barangolásai során készültek.

Az okokra és a következményekre összpontosít, nem csak a képzeletbeli valóságokra figyel. Fő erénye a gondolatisága, a megközelítések sokasága jellemzi. Hol Budán időz, hol utazik, és keresi Godot-t. Várja azt a pillanatot, amikor a kép megnyugszik, akkor exponál. Az általános érvényű mozzanatot keresi és ragadja meg. Képeiből dallamok szivárognak, egy-egy ódon ház fala sejtelmes zenét búg emlékeztetve lélekcserélő korokra. Képei világában a múlt történetei keverednek a jelen tapasztalataival.

Humor és szomorúság egyaránt jellemzi. Autonóm személyiség, az ember lehetőségeit keresi a mindennapokban. Néha kerülgeti a dolgokat, de csak azért, hogy a legmegfelelőbb helyről láttassa. Igényes és gondos megfigyelő, nem akarja, hogy pontatlan hírek, információk jussanak hozzánk. Képes visszavarázsolni az eltűnt időt, vagy a tovaszállt madarat.

Nem a hírekben szereplő események tudósítója. Nem pártkongresszusokon készít fotókat, nem az ünneplő, lelkes tömeg jelenik meg nála a képeken. Igazi civil. Nem politikus pillanatok ragadják meg képzeletét. Szereti a csendéletek. Városokban kóborló, a csend fotósa. A nyugalmat keresi, ami azt bizonyítja, hogy van mégis rend a világban, nem csak felfordulás, nem csak a pusztulás ural mindent, nem csak a botrányok csimborasszója életünk jellemzője. Nála a világ egy szépen kirakható mozaik, vagy egy szép nyugalmas dokumentumfilm képeinek sora a valóságról.

Objektívjén keresztül mutatja be az utcákat, házakat és az embereket. Látjuk, ahogy a faajtó mögül szelíden előkukkant egy nénike. Arcán a bizalom mosolya bujkál. Hazai vidéken kapja lencsevégre a várban parkoló kocsikat, Szentendre boltíves utcáját, majd a Mackós iskola melletti óvodásokat, ahogy átkukkantanak az isibe, ami még a titkok világa, és amihez még nagyobbnak és ügyesebbnek kell lenniök. Megnézik, milyenek is a nagyok.

A kiállítás meghívóján szereplő sárga házbelső és sárga udvar, a benn égő sárga fény különleges látvány. Lemerném fogadni, hogy bármely helyiséget bevilágítaná, vagy nem, de azt az érzést kelti. A barcelonai Szent Család engesztelő templomáról készült képek azoknak is szépek, akik nem katalánok, és nem is hisznek a spirituális világban, hisz a forma szép, és azt sugallja, hogy a világ egyértelmű igazságokból áll.

Ha a róla szóló írásokat szemügyre vesszük: képeinek érdekessége a szűken vett kompozíció és a tiszta, élénk színek, fényképezőgépe keresője mögött olyan dolgokat is észrevesz, s megörökítésével mások számára is láthatóvá tesz, ami mellett könnyen elmennénk. Lokálpatriótaként közvetlen környezetének mutatja be fotóválogatását, amely az elmúlt negyven év munkájából szemezget. Csak bólinthatunk, így igaz, látszik. Mint minden igazi fotós, Koczina Gyula is szívesen készít olyan streetfotókat, ahol a fények, színek, formák játéka is megragadja az embert, a dolgok mélyén rejtőző igazságok érdeklik. Világos, hogy lefényképezi az áradó Dunát, a lebontott házak sorát. Ő is szívesen csíp el meghökkentő pillanatokat, amire aztán sokszor emlékezünk.

A kép nála nem csak forma és lehetőség a gondolatok pontos megfogalmazására, hanem törekvés is, hogy minden képének legyen igazsága, legyen az egy felismerés, egy állítás világunkról. Nem szenved életundortól, mert van önfegyelme, tudomásul veszi, hogy minden korosztály átformálja a világot. Nekünk ez jutott.
Ha elfogultnak tűnnének szavaim, nem tiltakozom, oka van a megfigyelőnek. Gyulával, maradjunk így, éveket ültünk egymás mellett középiskolás korunkban, és nem csak a tananyagról cseréltünk eszmét. Hogy miről? Egyszer majd megírom, hogy az is meglegyen.
A kiállítást Bánkuti András, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége fotoriporteri tagozatának elnöke, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője nyitotta meg. Megtekinthető: 2019. január 23. – február 24. Barabás Villa, 1122 Budapest, Városmajor utca 44.

A képen a következők lehetnek: túra/szabadtéri

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük