Smelka Sándor: A markoló

Pécsi Jonatán december elején úgy érezte, mintha folyamatosan sötétségben élne, mintha a csillagtalan éjszakák után valahogy nem akarna megérkezni a nappal. Ehelyett valami félhomályos, ködös valami vánszorog az ünnepi fényben ébredező város fölé, úgy hét óra tájt.

Egy ilyen nap után tartott hazafele Jonatán, amikor az utcai lámpák ezüst fényében óriási markolót vett észre. Ahogy közeledett, egyre nagyobb lett. Jonatán egészen félrehúzódott, a kerítéshez. A gigantikus látomás úgy magasodott föléje, mint egy űrrepülő gép. A valószínűtlenül magas vezetőfülkéből vidám, szinte joviális fickó integetett feléje. Hálásan mosolygott, amiért Jonatán félreállt.

Másnap délután dudálást hallott kintről, abból a félhomályos, ködös izéből, ami mostanában körülvette az otthonát. A kapujában a tegnapi joviális sofőr állt, és udvariasan megkérte Jonatánt, hogy egy pillanatra legyen kedves bevinni a kukáját az utcáról, mert a markolójával nem fér el tőle. Tudniillik a mezőn dolgoznak, építik a Dolgot, és ennek a munkának bizony mennie kell, mert fontos, hogy odakint a Dolog időre elkészüljön. Jonatán kissé furcsállta a kérést, húsz évig mindenki elfért itt, bármekkora kocsival is jött ebbe a kis utcába. De azért megtette, amit a sofőr kért tőle. (Hiába: a Dolognak el kell készülnie odakint a mezőn.)

Ahogy markoló elhaladt mellette, úgy érezte, hogy a gép nagyobb, mint tegnap volt. Az embermagas kerekeivel kitöltötte az utca teljes szélességét, kerítéstől kerítésig. Macska se fért el mellette, nemhogy kuka.

Másnap délután újra dudálást hallott. Ezúttal a joviális sofőr már a bejárati ajtóban állt, és udvariasan megkérte Jonatánt, hogy tegye kicsit odébb a kerti törpét az előkertben, mert nem fér el tőle a markolóval, kár lenne ráhajtani, mert ugyebár a Dolog építése mindenekfelett, de azért ésszerű határokon belül…

Jonatán cipőt húzott, kisietett a háza előkertjébe, ahol egy házméretű kerék magasodott föléje. Arrább húzta a törpét, mire a vezető megköszönte a segítséget, majd egy létrán felmászott a vezetőfülkébe. Félúton eltűnt a ködben.

Másnap Jonatán hajnalban hallotta meg a jól ismert dudát. Éppen öt perce nyomta le a szundit a telefonján, még át akart fordulni a másik oldalára, de ezt a mozdulatot éppen félúton állította meg a markoló vezetőjének hangja. Jonatán kinyitotta a szemét, és azt látta, hogy a szobájának már nincs teteje. Helyette a markoló vesztegel az ágya mellett. Most egyenesen hegy méretűnek tűnt. Messze fent, a felhőzet közelében, a markoló-monstrum egyik ormán pillantotta meg a vezetőt, aki egy hangtölcséren keresztül arra kérte Jonatánt, hogy legyen kedves arrébb húzni a ruhaszárítót és a tévéállványt, mert nem fér el tőlük. A Dolog építése a mezőn nem tűrhet halasztást, máris késésben van, de kitartás, pár hónap és vége lesz ezeknek a csöppnyi kellemetlenségeknek. Jonatán félálomban csinált utat a markolónak, aztán öt percre még visszaájult az ágyba.

Másnap Jonatán arra ébredt, hogy a csillagtalan éjszaka után még az a ködös, félhomályos izé sem akar megérkezni, ami hét óra körül szokott elővánszorogni keletről. Az égbolt helyett ugyanis egy sötét, rideg dolog feszült felette, ami leginkább egy óriási markoló alvázához hasonlított. Nap helyett fémszínű kardántengely forgott az ünnepi díszben didergő város felett.

*Első közlés