Szirtes András: Surranó gondolatok

Ahogy koppan
A cserépen egy-egy dió
Úgy felrémlett
Vajon matematikailag
Leírható-e egy rendszer
Mikor melyik esik éppen le

Persze a leggyengébb
Mi már kinyílott, meghízott
S szára már nem bírja súlyát
Táplálék lánca életének
Ahogy magam is
Álmodom képzelem
Mint dőlök majd le a székről
Csal úgy csendben, lazán

Felnéztem a félhomályból
Előtörő Napkorongra
Jócskán elvakított
S egy esőcsepp
Épp a homlokomra esett
Mintha Buddha
Érintett volna meg

Nem is esett több csepp
Csak ez az egy
Végleg felébredtem
Ez talán a Bergson-féle
Visszafordíthatatlan idő
És persze a tér egysége
Hogy éppen én vagyok ott,
Ahol, történhetett

A magam elmúlásának
Finom megszakítása
Maga a surranó
Jótékony, vétlen, véletlen
Tér-idő gravitáció

Tán a girbe-gurba
buborék ösvényemen
még elcsángázok
rejtélyeim völgyébe
s ott pihizek még egyet
töketlen üstökösként
analóg agyaram tövén

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük