Másfél órája ácsorgott a szék tetején, egyetlen apró bugyiban, elöl szétgombolt ingben. Már átesett az első kiabáláson, az első síráson, az első kétségbeesésen, tudta, nem hallja őt senki, a forgalmas főút járműáradatának csörgése, pöfögése, a békebeli ház vastag falai felfalták a hangját. Pedig olyan szépen indult minden, tetszett neki aTovább…

először a madarak a pacsirta legkivált aztán a szürke árnyak a derengés majd a hármas busz csak négyen és a sofőr mindig ők nappal eszméletébe ékelődő percek sercegnek végül teljesen belehal a csend zajok vonszolják köteleiket vágyak helyén sáros cipők cuppogása hagy nyomot panelházban vízforralók sipognak vége kezdődik *Első közlés

AZ ÉN-LÉNY Úgy szerettem egykor, ki rám játszó tükörből kitekint: néz riadtan most mint hiány, s az én-lény fázik idekint. Volta szemem izzó parázs, lett árnyékolt ,pernyés hamu, voltam kaleidoszkóp varázs, lettem ijedt hamis tanú. Jó volna még ismét ravasz öncsalással lenni magam, kit megbolondít a tavasz, s szédül, akárhaTovább…

Mindennek van üzenete. Legfeljebb nem értjük meg. Vagy nem akarjuk megérteni, netán képtelenek vagyunk megérteni. Persze mindig ezzel a fránya megértéssel jövök, ám a megértés tünemény, nem csak verbális, hanem emocionális, spirituális és egyben a legegyszerűbb dolog, mint amikor felkapcsoljuk a lámpát s mindent meglátunk, pedig valójában a sötétség nemTovább…