Windisch József: Szélcsend

A hajó hetek óta vesztegelt lehorgonyozva a korallzátony mellett, távol úti céljától. Még az sem lágyított a gondterhelt tengerészek ábrázatán, hogy a szokatlanul hosszúra nyúlt szélcsend után épp megjelentek az első fuvallatok, mivel a késedelemnél is jobban aggasztotta a őket a kapitány súlyos betegsége. A kórt, mely megtámadta, nem ismerte senki, mégis átjárta kabinja cédrusfa illatú levegőjét a kimondatlan bizonyosság: saját erejéből innen már csak a lelke távozik. Érezte ezt a jó kapitány is, és tudván, hogy az óceán végtelen szilajságát megzabolázva, azon egy bárkányi területet birtokolva felülkerekedő hajósok egymásrautaltságában mindennél fontosabb a rend, magához hívatta négy legrátermettebb tisztjét, hogy kijelölje utódját.

„Én az Önnek hála jól karbantartott fegyverzettel és az Ön emlékéhez méltó elszántsággal megvalósítanám kapitány uram közismerten régóta dédelgetett vágyát, és útba ejtve a Sziklás-Szorost, legyőzném annak rettegett, de immár elkényelmesedett kalózait. Behajózásunk a hazai kikötőbe ezután fenséges lenne, a zsákmányból pedig nem csak az ünnepelt legénységnek jutna, de márványoszlopot állíttathatnánk az Ön tiszteletére is.” – felelte az első a kapitány kérdésére, mit tenne, ha őt érné a megtiszteltetés.

A második így beszélt: „Én vállalnám az ismeretlen hajóutat a Jeges-Sziget felé, amely számításaink szerint harmadával rövidíti le az utat hazáig. Családjaink örömére és a király dicsőségére felgyorsulna az áruszállítás, felvirágozna a kereskedelem vállalkozásunk által.”

„Én átszervezném a legénység munkáját. Felelősöket neveznék ki és új beosztást szabnék. Éjjel-nappal serénykedne egy-egy ütőképes csapat, így a szélcsend miatt kiesett időt visszanyernénk és hatékony folyamatainkkal a jövő hajósnépének is példát mutatnánk.” – sorolta őszinte tettrekészséggel a harmadik. A negyedik nem sietett a válasszal. Kitekintett az ólomüveg kabinablakon. Odakinn albatrosz vitorlázott a feltámadó szélben, az égen halvány felhősávok gyülekeztek. „Azt hiszem, mindenekelőtt felhúznám a horgonyt.” – mondta végül. A kapitány megnyugodva hanyatlott vissza párnájára. Őt választotta.

 

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük