Ahmed Amran: Felfújt

Nem szeretem az olyan filmeket, amelyekben az igazság csak a legvégén derül ki. Utálom őket, mert végig úgy nézed, hogy nem látod át igazán, nem érted, csak rakosgatod a történet elemeit, a hozzá tartozó képekkel, szavakkal és hangokkal. A film világában a váratlan véget katarzisnak nevezik, a prózában pedig ügyes zárlatnak. Ezt külön szokták díjazni. A valós életben ez a helyzet teljesen más. Frappáns neve ugyan nincs, de van mélyen keserű íze. Általában az életbeli zárlatban derül ki, hogy téged végig baleknak néztek, jóságoddal visszaéltek. Rájössz, hogy tökéletesen naiv voltál. A tolvajnak pohár vizet adtál, mert kifosztásod közben megszomjazott, elemlámpát nyújtottál neki, hogy értékeidből minél többet lásson. A tények megmutatják, hogy orrodnál fogva vezettek, és te az átverési film alatt végig vigyorogtál, és lelkesen eszegetted a felfújt kukoricaszemeket, melyeket neked pattogtattak.
Az én életfilmem ilyen volt.
A gyerekektől tudtam, hogy az apjukkal nagy a baj.
A fehér köpenyesek a műszerek segítségével kiderítették, hogy prosztatarákja van. A gyerekeknek azt mondtam, hogy sajnálom, de korántsem biztos, hogy így gondoltam, ha egyáltalán bárhogyan gondoltam volna.
A közhelyes mondatokat nem szeretem, de ő mondta egyszer, hogy az isten nem ver bottal. Talán az sem véletlen, hogy pont olyan rákja van. Vajon ez elgondolkoztatja őt utólag? Nem hiszem. Hiszen a megrögzött tolvaj lebukása után nem azon kesereg, hogy miért vetemedett lopásra, hanem hogy az miért nem sikerült neki, mit kellett volna másképpen csinálnia. De mit számít az nekem,
hogy kesereg vagy nem kesereg. Ahogy annak az embernek a léte már nem jelent számomra semmit, úgy a rákja sem. Ő már közömbös nekem, és a közömbösség az eltávolodás legnagyobb foka. Nekem az ő fájdalma nem okoz örömet, ahogyan fájdalmat sem. Őt nem mínusz eggyel, hanem nullával szoroztam aznap este, amikor
nyakkendőjét oldozta a nappali hosszú tükre előtt. Közeli halála inkább a gyerekek miatt okoz nekem fejfájást.
Elmenjek-e a temetésére? Ha elmegyek, hova álljak?
Mert vele kapcsolatban sem gyászolónak, sem gyászukban osztozónak nem érzem magam.
Azt mondta a szőke asszisztense, nagyon örvend annak, hogy eljöttem az ünnepségre, amelyet a cég huszadik évfordulóján tartanak. Széles mosollyal sietett hozzátenni, hogy én valójában minden nap ott vagyok a sikeres cég életében. Engem látnak az igazgató férjem kivasalt ingein, ápoltságában, fittségében és munkabírásában. Egy ember csak akkor tud sikeres lenni, annyit
dolgozni, ha otthon, a családban van önzetlen, odaadó társa, akire számíthat. A cég dolgozói ezért nagyon hálásak nekem is, és ezt ő a kollektíva nevében mondja.
Megjegyezte, hogy őt is megáldotta a sors a férjével, aki otthon tartja a frontot, és mindent meg tud csinálni.
A férje olyan ember, akire teljes mértékben támaszkodhat. Ma például ezért nincs itt, mert a gyerek nyelvvizsgára készül. Közelről nézve a titkárságvezetőnő haja nem eredeti, hanem festett szőke. Frizurája frissen felfújt volt. Ahogy ezeket a méltató szavakat elmondta, elnézést kért, mert későn érkező vendégek elé kellett
sietnie. Úgy tűnt nekem, hogy a későn érkezők fontos üzletfelek. A késés és a fontosság az üzleti életben talán összefügghet. Fürgén állt fel a mély fotelből, maga mögött kellemes és barátságos parfümillatot hagyott.
A film utolsó jelenete a céges ünnepség után három hónappal zajlott, pont a negyvenedik születésnapomon, kora este az igazgatói szobában, a hatalmas és széles főnöki asztal túlsó végén. Lopakodva mentem be, hogy meglepjem. Oldalra fordított forgószékén ült, a támla kissé hátra volt döntve, mintha fogorvosi székben foglalna helyet. Szemei be voltak csukva, kezei festett és felfújt szőke hajba markoltak. A felfújt haj koronája harmonikusan mozgott le és fel. Ennek ritmusa és intenzitása szerint mozgott az igazgató feje és rángatóztak arcizmai. A váratlan zárlat láttán a résnyire kinyílt ajtóban lemerevedtem. Szemeimmel rövidfilmet vettem fel,
hátraléptem, és kiosontam az irodából. Az üveg nemes bort a portásnak adtam, és megkértem, hogy soha ne említse, hogy itt jártam.
Aznap későn ért haza. Miközben nyakkendőjét oldozta a nappali hosszú tükre előtt, elmondta, hogy milyen fárasztó napja volt, és milyen nehéz és kimerítő tárgyalásai voltak ma este. Az üzleti vacsorát is alig bírta végigülni. Hosszú ideig fürdött, átöltözött, és lefekvés előtt a világ legjobb feleségének jó éjszakát kívánt.
Ő aludt, én meghoztam életem döntését. Másnap hagytam ott a mozitermét.
Úgy gondolom, gyakran fog a megyei kórházba járni.
Sugárterápiás kezelést kap arra a részre, amelyikkel engem nőként, feleségként és emberként éveken keresztül átvert, megalázott és megcsalt. Megmondja majd neki a festett szőke, felfújt hajú nővér, hogy uram, vegye le a nadrágját és az alsógatyáját, utána feküdjön fel az ágyra, tessék majd guggolni, a hátát és a fejét előredönteni. Nagyon jó, így maradjon. A nővér elbújik a védőkamrában, és onnan bekapcsolja a sugárzó masinát. Öt perc múlva a nővér kilép okostelefonja virtuális világából. Kikapcsolja a nyögő gépet, és egyhangúan közli vele, hogy végeztünk, felöltözhet.

*Ahmed Amran: A lélek gőze – Fekete Sas Kiadó Budapest, 2019