Albert Zsolt verse

még
dajkáltam a csendet
hálával telt ölembe
s fölém hajolva egy lett
gyermeke és öregje
a vasbeton reggelnek
az elefántok talpaival
taposott esteknek
rozsdás műholdak
hamvában
a
szakállas
reggel
rózsaszínre festett
ahogy álltam a hóban
bal zoknim feslett
s lábujjam nevettem
de
levettem végleg
arcom a szomorúságról
és csak piros ruhába
töltöm magam
és vándor
lettem egy slágerben
jövök megyek felbukkanok
versben refrénben
az ablakba csizmát rakott
egy bögre tejet kekszel
s vár a függöny mögött
szarvasszán sofőrrel
szénfekete kémény fölött