Ambrus József: Platón és Ambrus

Bűnök mocska testem szennyezi
a képzelet mégis örömöt ad –
kóbor szomjam sírva kergeti
Platón szellemét mely befogad
kifosztott lelkem még élni akar
rabszolgád vagyok – napos titok
pár száz év fohásza mégis betakar
mert nincs tömjéned csak balzsamod
vászonra festem a jövőképem
vitorláznak a rothadó rímek
verseimért megtámad a szégyen
de már hajszálaim hófehérek

a jóllakott rímek alkudoznak
parancsszóra a lelkem összerogy
mint pocsolyás vízben a díszhalak
– lerántják délután a Napot –
Platón és Ambrus közötti kapcsolat
– földi küldetésünket lezárja –
szabad eszménk négy sávon halad
amíg zsákutcába fut délutánja

rozzant szekerünk a semmibe zörög
és mint a Föld úgy fogunk kisülni
de rothadó vérünk mégis örök
s a kráterekből új bolygót építünk mi…

*Első közlés

©Koncz Csaba – Hesdat patak 2009