Ambrus József: Törékeny tekintet

Vágy, és gyűlölet, jaj megéget,
versíráskor megvagy gyötörve,
gonosz tekintetem szóra kéred,
amit pirossal függönyözök be.
Nincs lelkemnek hite benned,
hivatásom kéri a szomjúságot,
de a lantot mégis összetörted,
szélkakasok gyújtogatnak lángot.
Törékeny tekintet itatja a földet,
zsibong a kedvem, sosem lesz szabad,
eszembe jutott hanyag hűtlenséged,-
verseim holnap felmagasodnak.

Tekintet szemei sosem zuhannak,
enyészet pusztítja minden napod,
édes vágyakat bűneim firkálnak,
amit a szajha lélek morzsolgatott.
Tiszta a csend, patakvizek futnak,
szívem befagy, vers eltűnőben,
mert lépteim árván imbolyognak –
de mindig lesz egy-két sóhaj érzem.

Bús tekintetem a csöndet bántja,
érzem amint a versek szaladnak,
ritka öleléssel kikövezett sztráda
küszöbén, a tekintetek haladnak…

*Első közlés