Anne Sexton versei

Téboly

Én nem vagyok lusta.
A lélek amphetaminján élek.
Minden áldott nap
lekopogom az Istent
amelyben az írógépem hisz.
Gyors. Intenzív. Vagyok.
Mintegy farkassal eleven szívemben.
Nem pedig lusta.
Azt mondják, ha egy lusta ember
az égre emeli tekintetét,
az angyalok becsukják az ablakokat.

Ó, angyalok,
tartsátok nyitva az ablakokat,
hogy bemászhassak
és mindent ellophassak,
mindent, ami azt mondja, hogy nem hal meg a tenger,
mindent, ami azt mondja, hogy a szenny élni vágyik,
hogy az a Krisztus aki énértem járt itt,
rögös igazi földön járt,
és hogy ez a téboly,
mely mint darázs csípi a szívemet minden reggel,
tárva fogja tartani az angyalokat
az ablakaikkal együtt,
akkorára tárva mint egy fürdőkád.

*

Mr. Enyém

Figyeld hogy’ számozta meg a kék ereket
a mellemben. Van tíz szeplő is.
Most balra tart. Most jobbra.
Várost épít, húsvárost.
Ő egy iparos. Pincékben éhezett
és, Hölgyeim és Uraim, megtörte vas,
vér, fém, győztes vasa
anyja halálának. De ő újra kezd.
Most engem épít. Felemészti a város.
Deszkaszálak dicsőségéből épített fel.
Betoncsodából öntött formába.
Hatszáz jelzőtáblával látott el.
Míg táncoltam, ő múzeumot épített.
Tíz háztömböt falazott, míg moccantam ágyamon.
Felüljárót épített, ha elmentem hazulról.
Virágot adtam neki, erre ő épített egy repülőteret.
Adott jelzőlámpák gyanánt piros és zöld
nyalókákat. De itt belül én lassan-lassan-gyerekek vagyok.

*

Fordította: Israel Efraim

Forrás: Magyarul Bábelben – Műfordítók és műfordítások portálja

*

Anne Sexton (1928–1974) egyesült államokbeli költő, író, aki a nagyon személyes, ún. vallomásos-gyónásos költészetéről (confessional poetry) ismert, akárcsak hazájából Sara Teasdale, Robert Lowell, Sylvia Plath és John Berryman. E szerzők tudatosan használták életművüket arra, hogy traumatikus élményeiket műveikben feldolgozzák, verseik személyesek, szókimondók, jellemző rájuk az erős képalkotás, az álomszerű narratíva.
Sexton második idegösszeroppanása után kezdett el komolyabban foglalkozni az írással, miután a kezelése során – majd a későbbiekben is – a terapeuta ösztönözte őt arra, hogy vesse papírra érzéseit, gondolatait és álmait. 1957-ben csatlakozott egy bostoni írócsoporthoz, amely életében jelentős szerepet betöltő kapcsolatokat és barátságokat eredményezett, leginkább Maxine Kumin, Robert Lowell, George Starbuck és Sylvia Plath költőkkel. 1967-ben munkásságáért Pulitzer-díjat kapott.
1974-ben öngyilkos lett. A legjelentősebb amerikai költők között tartják számon.