Benyó Tamás versei

Lehelet

Ragadd meg s formáld amíg meleg
Gyúrj belőle halvány vigaszt
sovány kegyelmet
Míg keresztül fú
hajnali sejtéseken,
száraz csontokon,
van idő elmerengeni
bűnön és bocsánaton.

*

Lassan múlok

I.
Lassan múlok,
ösztöneim, mint délibáb az éhszomj távoli horizontján
fáradoznak bennem.
– tovább.
Némán ülök a tükörrel szemben,
Kérdőre vonom,
Hallgatom a csendet,
– tovább.
Mert mi az Én?
Aktív imagináció a fejlődés vákuumában?
A fény hanyatlása ?

II.
Emlékezzünk meg ismeretlen felmenőinkről,
kik megadták magukat a feledésnek,
kik után már hiába is kutatnánk
álmaink korom ette katakombáiban,
mert sehol nincsenek.
Így talán rátalálunk atyáink legtitkosabb vágyaira,
mely hajtotta őket valamerre
és tovább….

*Első közlés