Oláh Tamás versei

Zaklatás

Vad hím vagy,
ha üzekedő vágyadat
nem tudod fékezni,
ha a nő kihúzott tekintetének,
pirosra festett szájának,
nem tudsz ellenállni,
ha éhes bestiaként
úgy hiszed drága formái
bolygó szemeidnek szólnak,
ha azt hiszed végzetes bájait
a természet neked teremtette,
s vele bármikor
kielégítheted sóvárgásodat,
erőszakkal betapaszthatod száját,
szétszaggathatod blúzát,
hogy lásd árván hagyott bronzérmeit,
és letépheted róla utolsó selymét is,
hogy eléd táruljon
áldozatod világtalan csodája,
és úgy hiszed
hű szövetségeseidé teheted
merész ujjadat,
tékozló kezedet,
szomjas szádat,
s kutathatod szabadon
érzékeny pontjait,
úgy gondolod a vak vágyakozás
dühös szelű viharja 1 
hirtelen előtörhet belőled,
mert neked nem kell félned a sötétet,
hiszed meddő kéjjel teste
legmélyebb mélyére nyúlhatsz,
egy korty szelíd víz helyett
nyelheted nedveit, megkóstolhatod
szétnyitott kagylóját,
mert balgán azt hiszed ellenkezését
letörve eleven termetét is
magad alá gyűrheted,
azzal nyugtatod magad
hiába sikoltozik,
úgyse terem neki egy néma tanú se,
vad tiltakozásáról meg úgy véled
jobb, mintha közömbös lenne,
mert elkönyvelted kéj és kín jó testvérek,
mert hamis hited szerint
nem bűn, amit gőggel teli
akaratodból teszel,
mert, ami jó neked azt törvény
nem gátolhatja,
de hiába kívánod a lehetetlent,
hiába viszed ezer mozdulattal ájulásba,
hiába kérleled rekedten:
hadd másnak a szerelmet,
gyönyöröd legyen az enyém! 2,
hiába tör elő legmélyebb
állati magadból hangod: még, még,
és hiába kiáltod újra: még, még,
halott húsa engedelmes nem lesz,
s az öröm-ének
dalát nem dúdolja neked,,
hiába várod alázata
végső remegését,
egyedül zuhansz majd a
megsemmisülésbe…

… a hosszú, mozdulatlan
csend után fölriadva,
lassan feldereng benned:
kit birtokoltál, nem is volt a tiéd,
és a fakó mélység még sokáig
veled marad magányodban,
áldozatodra meg – talán örökre –
ráül veszett tetted miatt,
a porcelánszemű üresség….3

1. Charles Baudelaire: Kárhozott asszonyok (Babits Mihály fordítása)
2. Parafrázis egy Shakespeare szonett két sorából
3.Az utóbbi években hazánkban előforduló zaklatási ügyek ihlették versemet

*

Minótaurosz

Eszeveszett eszmék
összetákolt torzalakja vagyok,
a hazugságokat sokszorozók mindent
összevegyítő kreációja,
jól tudom, nincs itt senki,
aki hallhatná a fény sírjában
veszett dühtől eltorzult szavaimat,
szüntelen fáj fogoly-szívemnek,
ami lettem, fájjon nektek is,
a mélyebb mélybe zárva
igavonó izmaimat mire használjam,
mondjátok meg?
itt, ebben a bódultan keringető,
rejtjeles labirintusban
kifordult szemmel, fújtatva várok,
véremre veszem a megadás kéjéből prédáimat,
összecsukódik állati fogsorom,
érzem a frissen megnyitott meztelen test
izzó erei közt az élő hús sós ízét,
ha egyszer innen kiszabadulok
féljetek a bika-ember ölő üvöltését hallva,
a törvényen kívüli meddő világba érve
halljátok a városon keresztül döngő lépteimet,
fussanak szét legyező-lázzal előlem
a koldus hadak,
felgyújtom a hunyt emlékeket őrző
könyvtárakat,
össze töröm
a táruló kupolák alatti
oltárokat,
szaru-villáimra tűzöm
az arctalan hatalmasokat,
a gyengéket,
kiket a fehér-méreggel
a múló örömre rákapattak,
pusztuljon minden,
amit valaha értéknek hittünk,
legyen törmelék, kőkacat, ami szép volt,
a rombolás végül úgyis
lázadássá nemesül...

*Első közlés