Brane Mozetic: a kokain hosszú vonala Ljubljanában..

csendes csengettyű, s szánok száguldanak
a romokon keresztül, fekete szarvas húzza
a ködbe hatolva — és mi van utána?
Ljubljana, pszichopaták mentsvára
nem tévesztheted el a térképen
egyik oldalt az osztrák váróterem
a másikon az olaszok öregek otthona
alatta pedig már csak a zárt osztályok
B oldal és akik hősnek vélik magukat
az autók semminek való ütközése
néhány ugródeszka ugrásra készen a mélységbe
gyerekek, akik esztelen ténferegnek az erdőkben
részegek nyakra-főre és ahol megáll
a vonat, amely a falak mögé hurcolja őket
minden nyitott, mint a legelő
a fehér, szlovén férfiaknak, asszonyostul
e város szemünk előtt táncol
ha be vagyunk lőve kettesben botorkálunk benne
popperst lélegzünk és vigyorgunk
mert hogy fog mindez elfogyni
hogy elfedték a fehér köpenyek és
hagyták, hogy ez körbe-körbe járkáljon
hozzám hajolsz és így szólsz:
Én egy pszichopata vagyok
kelj fel, kelj fel, tovább kell menni
nézd ezeket a bábukat a kávézó előtt
és a piacon, mily színes a kínálat
pultjaik mögött ronda emberek dülöngélnek
és minden évben a folyóra eresztik
álmaikat, gyógyulásba vetett reményüket
hányás, a ház mögött hányadék
teljesen zöld vagy, mint a sárkány a hídon
átölelsz, majd ellöksz, mintha
fejedben erők küszködnének egymással
megfékezhetetlenek, és a tudósra hallgatsz
agyad parancsnokára
ballonok, gépek, embertömegek hemzsegnek
mind a földbe gyökereznek téged
s azt se tudod, hogy fordulnál meg

*Lukács Zsolt fordítása