Cs Nagy László versei

Összezártan

Vagyok, a múlttal összezárva,
hol már semmi sem osztható,
fölöttem felhő lusta árnya,
alattam elkorhadt bitó.

Vad viharok haragos lelke,
hajdan-volt magamra feszül,
s szemed tüzéből kint rekedve
tőlem a fagy is menekül.

Tegnapok sápadt vadvirága,
lopakvó ősszel vigasztal,
s a szín bomló kíváncsisága,
fürge felleget marasztal.

Hol zápor csorgott vállaimra,
két szemedtől bőrig áztam,
ott üres pad hátára írva
vagyok, veled összezártan.

*

Üvegég

Fölöttem átlátszó üveg az ég,
mégsem dereng át Isten ujja,
a semmiből visszaverődő kék,
csak a tegnapot játssza újra.

Ha kíváncsian átnéznék rajta,
visszalesne rám a káröröm,
és szaladó felhők között hajtva
a mindenség lustán átköszön.

Időt szülve önmagát feléli,
időtlenné lesz a változás,
s míg önmagát lassan körbeéri,
nem marad egyetlen vallomás,

mit ne írnék a tiszta üvegre,
földre rántva a fenti kéket,
és az ős-káosz megszülte rendbe
nem álmodnálak bele téged.

*

tükörvilág

álmok között
turkál a rend
tört fény mögött
lapul a csend

tükörvilág
mit rejteget
dal hull le rád
már csendesebb

árnyék borul
nincs látomás
nem boldogul
keresse más

elnyűtt kacat
csend-vallomás
álmom alatt
lelkembe láss

*Első közlés