Csikai Gábor versei

Hangos áhitat

A paklimban ott van tán az adu ász.
Két kezem nem céltalanul hadonász,
és a szemem sem mered a semmibe.
Fülkagylómban ott köröz a szent ige,
és néhanap már végig is hallgatom,
de nem biztos, hogy ez az az alkalom,
amire már olyan régen várok itt.
Szakadéktól eljutok az árokig
s ha sikerül, majd azt is betemetem.
Magamról a tegnapokat levetem,
és a mában felhúzok egy holnapot.
Meglesem, hogy a csend merre oldalog,
majd egy kevés friss virágport rárakok.
Hogy ez lesz-e már a végső állapot,
vagy ki kell-e várnom azt a másikat?
Nem tudom. De jó e hangos áhítat.

*

Nincsen dolgom

Nincsen dolgom már veled.
Arcodra a gyűlölet
sűrű füstje ráfagyott.
Az tegnapunk árnya ott.

Míg a holnap fénye itt.
Belém rakta fészkeit
s fölöttem köröz a nyár:
aranytollú nagy madár.

Benned csak a tőr maradt.
Bennem: sok szép pillanat.
Benned: harag, tomboló.
Bennem: békés, tiszta tó.

És nem is kell több nekem.
Álarcokat öltenem
–  te is tudod – nem lehet.
Nem lesz dolgom már veled.