Csongor Andrea: Merítkezés

és ketten.
vagyunk sötétbarnán
ölelkező szemeinkben
Áradó lustabarna örömben,
pupilládba szorul a tágas pillanat!
Vele mozdul a világ, vele mozdulok én is –
fekete cseppje fickándoz : összeszűkül, kitágul újra!
Megmerülök. Bársonybarna tükörtó közepén a mélység
Medrünkben lágyan fürdőzik a meztelen, parttalan meleg.
lassan készül, fészkelődik, hangolódik rám, színesül a csend. Csönd.
Szivárványhártyádban
Vásznamon még halvány, világosbarna lehunyt arcod.

MERÍTKEZÉS