Hegyi Péter: Szabotázs

Írhatnék csókról, szívről, a halálról is szépen,
Családról, Istenről, Hazáról. Csak éppen
Úgy érezném, egy aranyból metszett szögmérőt
Kell használnom, ha dolgozom egy tájképen.
Sokszor sok a rímképlet, a smúz és a ritmika, de
Néha a kötött kíséretnél vonzóbb az aritmia,

Hiszen ezeket úgyis elcsépelték százszor, ahogy
A cséplőgép elcsap egy kézzel cséplő pécsit,
Egy bácsit; testét darabokban hozzák be a határból.
Többé nem ér semmit, csak ha balesetvédelmi
Oktatásra használják, hogy eloszlassák a
Hallgatókban a félelmet, az undort,
Mielőtt az agg munkás teste oszlásnak indul.

Inkább felhasználok, minden szót, mi utamba kerül,
Kerüljön bármibe, ha lopnom kell, az se baj,
Kiadom magam, a lomizott több ezer szavam, s
Bár gyűjtöm őket örökké, nagy részük megvolt már tavaly.
Baj?
Használok köznapit, szlenget vagy argót,
Szakzsargont akár, esetleg
Tájnyelvhez nyúlok. (Ba)rockos barkót
Növesztek, rizsporos fürtöket; úgy terítek narkót –

Mert bármit tehetek, bárki lehetek,
Ördög vagy tanító, vakító Led sor,
Ihatok embervért vagy szimplán meggybort.
Mély alfámból alfahímként térek
Vissza, s hódítok, majd visszahízva
Ülök egy kompjúter előtt, vakulva
Mondok áment egy ártatlan halálára,
Hálára várhatnék, de békére nem, így
Hüvelykujjam lefele tartom, de tartom
Magam annyira, hogy később
Adoptáljak távolról pár afrikait, gyereket,
Könnyű, hiszen nincs Afrika itt, tehetek
Bármit, ölhetek, hogy szülhessek.

Szülhetek, hogy ölhessek, ölhetek, hogy szülhessek,
Áramtalanítok. Kérlek csend! Apassz el, szüntess meg.

*Első közlés