Horváth István Péter: Krónikus ének

/Tovaszállt megannyi korszak,
s nem maradt más csak a borszag.
Teli kupát nem találnék…
Képsort lüktet a halánték. /

Ülünk egy vonaton,
zakatol monoton.
Barlangfirkák, jelek
hiába figyelek…
Az értelem elveszett,
csúf valóra festék szett.

Mondd, ki az aki vezet?

(51-es övezet)

Mint ezer nap karátja
a lángot gömbbe rántja
s oszlopként tör az égbe.
Minden hamuvá égve
terül szét a síkoson,
csak pár hajcsomó oson…

(Hirosima)

Mondd,
hova tart ez a vonat?
A sínről letérve
lezuhan a mélybe?
Vagy az űrbe jutva
féreglyukat fúrna?

Ülünk egy vonaton,
zakatol monoton.
A világ kirakat…
ülünk, szánkon lakat.
Ha a beton betemet,
ott hagyják a tetemet.

Mondd, ki az, aki vezet?
Az út vérrel övezett.

Vársz, hát ha jön egy vátesz…
“A munka szabaddá tesz”
Tar csillagok vagon szám,
kétség fut a sor hosszán.
Bezárva bent: habban nesz.
Belőlük is szappan lesz…

(Auschwitz)

Mondd,
ki mossa majd fehérre
a könyv rút lapjait!?
Az ember bombát hajít,
vörös vér fröccsen széjjel,
békét álmodunk éjjel.

Ülünk egy vonaton,
zakatol monoton…