Kerecsényi Éva: Hol volt, hol nem volt

akár a mesében,
szárnya nőtt szívemnek,
s egy éjjel megszökött,
ide-oda röppent
lenge lenruhában,
s magányosan lófrált
álmos házak között.
Ásított a város,
a szuszogó csendben
furcsa szempár villant,
majd félve elfutott,
szívem szaporázta,
vadul vert szegényem,
s egy puha tenyérben
talált meghitt zugot.
Kavicsok koppantak,
potyogtak a földre,
falatnyi lelkében
nem ült már félelem,
szótlan szerelem vak
árnyai lebegtek,
s ott kísértettek a
ködös mélység felett.

*Első közlés

Ábri Pacl Judit – Homokpad 2 – akvarellkollázs