Tandori Dezső versei

Fotó: Tandori Dezső portréja – web

A damaszkuszi út

Most, amikor ugyanúgy, mint mindig,
legfőbb ideje, hogy.

*

Egy találkozás megbeszélése

Ott leszek
hogy nélkül,
te is,
mikor nélkül.

Kettőnk közül
majdnem szemközt ülök le.

*

Koan bel canto

Már csak azt a jövő időt
kivánom, ami elmúlt.
Ne legyen több pillanatom,
ami előtte nem volt.

Feledhessen, ami leszek.
Az legyen, ami nélkül.
S én – mint aki félrehajol
egy teljes térnyi szélből –

*

Elenged…

Elenged, és érintései tűnt
nyomaiból mégegyszer megteremt:
úgy, ahogyan az ő számára megszűnsz.
Mintha egy gyümölcs húsa zsugorodna,
elhúzódva a héjtól, befelé.
Mije maradhatsz? annak, ami már
nem is a rajtad át való menekvést,
de a legbelső pontot keresi
ami belőled még elérhető,
hol sugározni kezdhet, mert egyetlen,
s csak önmagához ér, ami övé –:
Égbolt kerül közéd s közé. De ha
nem az ő égbolton túlija
maradsz még így is, mi vagy? – ahol a
nem-mulás szive hirtelen
kihagy? anyaghiba? – miben?

*

Nemcsak meghalni az, ami

Nemcsak meghalni az, mi vágyott
cselekedetnek már hiányod,
ami utána jön, szerencsét-
lennek szerencsétlenje lesz még.

Elégni, összerothadozni,
és ehhez magad hozni, hozni,
minden semmi érvénytelenből,
abból ott… meg ebből… emebből!

De ha mindent is abbahagynál,
tátong, amibe belehaltál
elevenen. És – eleven
halott – rád vár, mégis legyen,

valami legyen, ami lesz,
ne hasonlítson semmihez,
akarod vagy nem akarod,
ott vagy megint, más-ugyanott,

vagy valakivel újra el-
kezded, együtt múljatok el:
talán utolsó forduló;
szem, szárny, láb, bél – kiforduló…

Jó, persze jó –
csak semmire se jó.

*

Andrássy út

Kapitaliztatok, volt az Andrássy út,
Dorottya, Váci utca, MÁV, BESZKÁRT, Telefon.
Középiskolás voltál, úgymond udvaroltál,
ráktól féltél, a jég az örvénykiforgató

pilléreknél, a lassú kuporgás Alsórakpart
csatornatöve kövein, ahol most, Tokaji
borozódba, a Mérlegbe, a Királyba,
a Strasszer pincéjébe menet: látod, bőségszaru

formájú sárga jég fagyott, rilkei váza van
bedugva a támfal mocskába, kint töredékes,
mint Mr. Móricnak mindenről az jut eszébe,
neked a St. Moritz cigi, veled reklámja van.

Kilenckor nyit az Andrássy úti műintézet,
visszakedvelted, a Pistával is ott örvend-
tetek, nem is drága! Titus Andronicus
darabja – csonkjai, rémtörténetek – mellett

Bacsányi, sic, Vörösmarty (Bacsányiné!)
versei műtekercsen, pecsét mellett csavar,
Szpéró mellől innen volt, hogy míg élt, nem utaztál,
mindenkid meghalt, állsz ott, brunzolsz, elmész.

Vitt a járda a tág Andrássy úton, mentem,
Szép Ernő csavargása, feltört levélboríték. Elég volt.

*

Az egybeesési szögség

Az esési szög, a beesési szög,
a kiesési szög, a szögre
akasztott szög, két egybe-
esési szög, az egybeesési
szög, az egységbeesési szög,
a kétségbeesési szög:
nem esik messze
hangsúlytalan sem.

*

Források:

– Tandori Dezső: Töredék Hamletnek – Szépirodalmi Könyvkiadó, 1968,

– Tandori Dezső: Egy talált tárgy megtisztítása – Magvető Könyvkiadó, 1973,

– Tandori Dezső: A Járóbeteg – Magvető Könyvkiadó, 1998,
– Tandori Dezső: Főmű – Liget  Műhely Alapítvány
, 1999,

– Szép Versek – Magvető Könyvkiadó, 2018.

*

A december 8-án nyolcvan éves Tandori Dezső, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, író, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, akinek több verseskötete is korszakalkotónak tekinthető.

Tandori hatalmas kísérletet folytat mindvégig: azt az ősrégi művészetelméleti és gyakorlati problémát játssza el (a szó első értelmében is: játssza!), s kérdezi újra s újra: hol és miben rejlik a művészet (költészet) lényege, vajon a műalkotásban vagy a művészben vagy az alkotás folyamatában vagy a kettő viszonyában. vajon a tárgyban vagy a gesztusban?”

(Margócsy István irodalomtörténész)

„Tandori Dezső lét-, nyelv- és jelképeit olvasva már nem lehetett ugyanúgy beszélni a magyar költészetről, mint annak előtte.”

„Talán soha el sem hangzott az a kérdés, melyre jól-rosszul mindannyian szüntelenül válaszolgatunk. Bármit mondunk, épp e végszó, épp e bizonyosság híján marad töredék. De töredék lenne a csend is, ha már egyszer a mi csendünk, ha tudatos, ha személyes. Némaságunk oly tökéletességgel áltatna, melyen már megszólalásunk puszta lehetősége eredendő csorbát ejt. A szó akkor még mindig a kisebb hiúság.”

„Tandori költészetében ma is tetten érhető a versért való küzdelem, a harc a »mindent elmondani« kísértése ellen…”

(Részletek a forrásként megjelölt Tandori-kötetek fülszövegéből.)