Murányi Zita verse

a hídról még visszanéztem
a Dunára épp átlót húzott a nap
Buda és Pest közé egy szikrázó stéget
ami a naplementével azonnal elkorhad

pedig úgy kéne hogy sok minden állandó
és én sem esnék folyton darabjaimra
egy régi kőfal és rajta az f betűn a felső csiga a
málló
törmelékeken egy évtizedes falfirka

a hófehéren szálló nyári hóról amit a hársfa
olvastam hogy ez a növény Magyarország
tamarindja
jó lenne ha egy csöpp meleget árasztva
vagy csak a lomb alakjáról ugrott be felső-
Afrika

ahogy magát ágakra definiálta amikor
minden sugár egy éppen szétszakadó damilra
emlékeztetett
már elengedték a víz tükrét de lejjebb az alsó
rétegeket még átjárta az aranyos derengés

néztem a naplementét ahogy Buda és Pest
között szétszakad ez a bársonyos kötelék
ahogy közelednek az esték és a pusztuló
napfényben
a csillagos ég is olyannak tűnt amit szétzilált
egy földrengés.

 

*Első közlés