Nagy Antal Róbert: Sorsok

Búzavirág kéklő kabátja
tart árnyat az apró pipacsnak,
ki nőne, a napfényt kutatja.
Fogy az idő. Holnap aratnak.

Mezőre szökken az őzgida,
fürgén ugrál a zöld szabadban.
Jó messze ment, nincs meg az anyja.
Rétisas van fenn a magasban.

Túl szűk a fészek a verébnek,
hát mocorog, lökdösi társát.
A férgek falánkok, serények,
elhordják a döglött fiókát.

Láss! A búza holnap kenyér lesz.
A sas éhes, várja fióka.
A dög táplál, földünknek jót tesz.
Sorsuk sírja: nem volt hiába.

*Első közlés