Nagy Antal Róbert versei

A „verstörött”

a kádban ülve azt képzelem
hogy nincs ihletem csak végzetem
hogy ez a sok víz most a tenger
betegként hánynék de nincs inger
rím-lék verstörés betűk áznak
versflotta áldoz hadi láznak
papírhajóként süllyednek el
bolond aki ír aki versel
rezgő mobilom nyugati szél
van aki felhív verseket kér
kezemből kihull áramütés
a kórházban írt versem is kész

*

Társkereső

van aki mászik alattam
van aki magasról lenéz
van aki bokámat fonja át
van aki fejemre koppint
van aki meg is fürdet
van aki leköp a lóról
van aki lent van és le se …
van aki fent van és le se …
csak az nincs aki szemebe nézne
én is mélyen a szemébe
külön vadászunk
egymást legyűrve
versengünk fejt vesztve
hogy előbb lőjük le
bennünk rejtőző vesztünk:
a magányt

*

A ruha teszi az …

egy sima egy fordított
öncélúan kötöget az élet
külbecst simogat a belcsín
alatta ne légy l
lényeg a felszín
a szabásminták újak
csak aki ráhorgol
aki elvarr
az mind a régi
tudja és érti
hisz lavorba tették a tengert
a ruha teszi az …

*

Nem tudom már

elnémítom a szenvedélyt
kikapcsolom az ölelni vágyást
törlöm a felesleges sóvárgást
vírusírtó programot futtatok érzésemen
frissítem rád gondoló memóriám
újra indítom túl régi szerelmünk
csak a nézésem a régi
nem tudom már soha kicserélni

*Első közlés