Novák Imre: A tárgyilagosság szürreális

“a szív vérével írt könyvek közé tartozik”
Beöthy Zsolt

 

2013-ban adták át Alsósztregován a felújított Madách-kastélyt, Az ember tragédiája írójának szülőházát. A kúriáról így ír a tizenhét éves Madách Lónyay Menyhértnek küldött levelében: E vad csendes magány neki kimondhatatlan bájt foglal magában. A ház el van rejtve a világ elől, elevenebb itt minden, mint a külvilágon. Virító rét, melynek csermelyes közepén egy néhány falu emelkedik. Az ezernyi madár énekétől visszahangzó erdő kellemesebb. Lakunk egy dombon vagyon, körülvéve egy ángol izlésü kerttől.

Az irodalomtörténészektől tudjuk azt is, hogy Madách Imre 1823. január 21-én született, három héttel Petőfi után Alsóstregován, a szlovákiai Dolná Strehován. A család középnemesi származású, és a levéltári adatok szerint XIII. századi eredetű. Ősük egy bizonyos Radon de Oszlán volt, aki II. Endrétől kapott nemesi levelet, az ő egyik fia viselte keresztnévként a Madách nevet.

Szolgáltak III. Endre és Mátyás alatt is, de akadt köztük törvénytudó és literátor is. Ők voltak a környék urai. Soknyelvű házban laktak. A szolgák szlovákul beszéltek, a család főleg németül, de laktak arrafelé magyarok, cigányok, zsidók és más szláv népek is. Rokoni kapcsolatba kerültek a költő Rimay Jánossal, ezért áttértek az evangélikus hitre. A költő ősei közt szerepel Madách Gáspár, aki magyar és szlovák nyelven írt verseket. Dédapja Madách János szintén foglalkozott irodalommal, vallásos és didaktikus költeményeket jelentetett meg.

Az ősi várkastély – melyben Madách Imre született, s amely a falu északi végében volt – kövei régen beépültek a sztregovai házak falaiba, még istálló is épült belőlük. Az, amit ma Madách-kastélyként látogatunk, már a költő apja által épített új kúria: ebben élte gyermekéveit és nehéz férfikorát Madách Imre. A híres “oroszlánbarlang”, ahogy a családban nevezték, a Madách-művek születésének helyszíne ma is megtekinthető, noha az eredeti berendezési tárgyakból szinte semmi sem maradt meg.

Az ifjú Madáchnak kevés barátja és bizalmasa akadt. Zárkózott gyermek volt, családján és nevelőin kívül kevés emberrel találkozott. Ezt a szokását, tulajdonságát élete végéig megőrizte. Visszahúzódó, magányos alkat volt, aki rengeteget betegeskedett, szíve és tüdeje gyakran ágynak döntötte. Szívesen festett, festményeinek másolatait láthatjuk itt. Már 13 évesen szerelmes lett egy lányba, Lónyay Etelkába. Ő ihlette első és egyetlen verseskötetét, a Lantvirágok című művét. Bár sokszor lett szerelemes élete során, de kapcsolatai rövid ideig tartottak. Egyetlen nő volt, aki örökre megváltoztatta az életét, illetve változtatta volna, ha Madách hagyta volna: Fráter Erzsébet.

Teljesen különböző lelkületű és természetű emberek voltak. Erzsébet szeretett táncolni, társaságba járni, élvezni az életet, míg Madách inkább a zárkózott életet kedvelte. De érdekes módon, a különbségek őket egyáltalán nem zavarták. Annál inkább a leendő anyóst, Madách anyját. Erzsébetet könnyelműnek és könnyűvérűnek tartotta, és ahogy a feljegyzések írják, ezt nem átallotta lépten-nyomon hangoztatni is.

Az író 1845-ben feleségül vette kedvesét, de a házasságuk korántsem úgy alakult, ahogyan gondolták. A két nő ugyanis állandóan civakodott egymással, Madáchot az anyja folyamatosan a felesége ellen hangolta. A helyzeten az sem segített, hogy 1848-ban gyermeke is született a párnak. Az író ahelyett, hogy rendet teremtett volna a házban, inkább az írásba menekült a két nő acsarkodása elől. Mindkettőjükhöz ragaszkodott ugyanis, nem akart választani az anyja és a felesége között, de úgy tűnik, hogy ez végzetes hiba volt.

Madách az 1848–1849-es harctéri eseményekben a harctéren nem vett részt, mivel betegségei kiújultak, ráadásul súlyos lelki válsággal is szembe kellett néznie. Nővérét, annak férjét és fiukat ugyanis brutális kegyetlenséggel meggyilkolták Erdélyben, öccse pedig tüdőgyulladásban meghalt. Magánéleti problémái ellenére 1851-ben született még egy gyermekük, egy lány, de az apai örömöket nem sokáig élvezhette felhőtlenül, ugyanis egy évvel később 12 hónapra börtönbe került, a vád szerint Kossuth Lajos titkárát rejtegette. Szabadulása után otthon sem várta béke és nyugalom, anyja és felesége között ugyanis még az addiginál is jobban elmérgesedett a helyzet.

Amíg Madách a börtönben várta a szabadulását, anyja szándékosan megvonta menyétől és unokáitól a jövedelmeket. Anyósa ráadásul elterjesztette menyéről, hogy megcsalta Madáchot, amire csupán annyi alapja lehetett, hogy Erzsébet egy ismerős férfit fogadott egy alkalommal a házukban. Nem csoda, hogy a feleség alig várta, hogy Madách Imre hazatérjen. De csalódnia kellett. Férjét annyira behálózták anyja pletykái, hogy végül úgy döntött, feladja házasságát. A nő ugyan megpróbálta helyrehozni a kapcsolatukat, de nem sikerült, 1854-ben elváltak. Mostanság a Madách-házban békésen lóg egymás mellett a két nő ruhája sok egykori bútor és a pipatórium társaságában.

Az egyik legjelentősebb magyar irodalmi emlékhelyet három év alatt újították fel mintegy másfél millió euróból, részben az Európai Unió támogatásával, egy magyar-szlovák, határon átívelő együttműködési projekt keretében. A kúria melletti templomban a szentély rozoga díszpadjai korabeliek.

Madách Imre hamvai 1934-ig a sztregovai katolikus temetőben, egy egyszerű vályogkriptában pihentek, akkor helyezték át porait a kúria parkjába, a végleges sírboltba, amely fölé Rigele Alajosnak a szárnyaló Ádámot ábrázoló bronzszobrát állították. A kastélyt 1964-ben irodalmi múzeummá alakították át.

Az emlékházat 2003 januárjában vette át a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma a kékkői Játék- és Bábmúzeumtól. 2003 októberében a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma az alsósztregovai Madách-kastélyban nyitott kiállítást Kass János Tragédia-illusztrációiból. 2004-től itt látható még Zichy Mihály Tragédiához készült illusztrációinak 20 darabból álló kiállítása, valamint Nagy Zoltán metszetei: Hommage á Madách címmel.

2005-ben ismét új kiállítással bővült a kastély, mely a Tragédia színpadi bemutatóit ismerteti meg a látogatókkal, illetve színről színre emlékezik meg egy-egy teremmel a műről. Az űrjelenet során Charles Simonyi szól hozzánk a kiállításon.

A mű megkerülhetetlen a magyar irodalomban. Babits Mihály véres aktualitásként ajánlja Madách Az ember tragédiája című drámájának újraolvasását az író századik születésnapján megjelent kötetben. A jeles író és irodalmár szerint a műben korunk és életünk legégetőbb problémáival találkozunk, mert a tartalma örök, és az eszme nem csupán téma és anyag, hanem maga a hímzés és bűvölet. Madách nem menekült az 1848-49-es szabadságharc okozta kiábrándulás elől, hanem elmélyedt benne, sőt filozófiát csinált belőle, eszmékkel fejezte ki a szív eleven kínjait. A mű Madách vérző életét takarja, ezt fedi el – ahogy fogalmaz a drámáról.

Madách Imre a korok eszmerendszerét tanulmányozta. Górcső alá vette a jelenségeket és a problémákat. 1849 után, amikor az európai forradalmak bukásával a világmegváltó eszmék helyét a dezillúzió, a kételkedés foglalta el. Madách ezt a két érzést igyekezett versekben és drámákban megjeleníteni. A drámai műformában a szabad tér- és időjátékban valósíthatta meg az első ember, Ádám Lucifer kommentálta álmát a történelemről. A mű ugyan az egyes koreszmék bukásával végződik, de Ádám rádöbben emberléte kritériumára, a küzdés, az újrakezdés képességére. Hőse, Ádám az emberiség sorsát járja végig.

Az ember tragédiája 1862-ben valójában Arany János átdolgozásában látott napvilágot. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a világ szinte minden nyelvére lefordították, és oly sok tanulmány jelent meg azóta az íróról és művéről, amennyi csak a legkiválóbbakat illeti meg. Csakhogy valamennyi dolgozat lényegében az átírt változatot boncolgatta. Striker Sándor irodalomtörténész, egyetemi tanár, Madách-kutató összevetette a mű eredeti szövegét a javítottal, és meglepő következtetésekre jutott. Az ember tragédiája rekonstrukciója című tanulmányában bebizonyítja, hogy Madách Imre Tragédiájának eszmei gyökerei Kant egyik filozófiai-etikai munkájához nyúlnak vissza.

Striker így ír róla: Mikor Madách elküldte Arany Jánosnak a kéziratot, Arany joggal érezte úgy, hogy a szöveg néhol túl nyers. Ezer sort javított a 4140-ből, s noha ezek látszólag csak apró módosítások, filozófiailag mélyen érintették a gondolatmenetet. Egy „finoman” fogalmazó szerző, András László azt írta, hogy a mű tele van alsó-sztregovaizmusokkal. Az Alsó-Sztregován született dráma egy kissé provinciálisnak tűnt, ahogy Arany János mondta: néhol a megfogalmazás „mesteremberes”, és ezen akart csiszolni. Írt ez ügyben Madách Imrének, s néhány színt javítva átküldött neki. Volt, ami nem tetszett Madáchnak, arra reagált is, de általában beleegyezett a változtatásokba. Ne felejtsük el, hogy irodalmi presztízsben óriási különbség volt kettejük között, hiszen Arany már akkor az Akadémia titkára és az ország vezető költője volt. Úgyhogy a még teljesen ismeretlen Madách nagy örömmel ráhagyta Aranyra, tegyen, amit csak akar. Sőt, egy másik drámáját is elküldte neki, mert úgy érezte, a Tragédián már túl van, és szeretett volna nyilvánosság elé lépni a következő művel is.

Csak kevesen tudnak arról, hogy Madách tizenkilenc évesen benyújtott egy pályázatot a Kisfaludy Társasághoz. Drámaelméleti dolgozatot kellett írni arról, hogy mi a dráma fő kérdésköre. A pályamű visszhangtalan maradt. Aztán hosszú ideig lappangott a kézirat. Halász Gábor 1943-ban, amikor úgy vélte, hogy Madách összes művét publikálta már, töredékként közölte ezt az értekezést. 1972-ben Solt Andor az Akadémia irattárában megtalálta a teljes anyagot, de akkoriban nem tudták, hogy ez Madách Imre írása. Pusztán azt vette észre a kutató, hogy az a fejezet, amelyet Halász Gábor megjelentetett, szerepel ebben a pályaműben. A teljes kézirat ugyanis nem maradt meg a hagyatékban. Madách már ebben a dolgozatban – az antik drámából levezetve – nagyon pontosan meghatározza, hogy mi a dráma kulcskérdése, menete és formája. Később aztán, amikor Az ember tragédiáját megírta, követte saját eszmerendszerét.

Mindig viták övezték a drámát. Volt olyan külföldi ismertetője, mint Opitz Tivadar, aki nem tartotta Madách fantáziáját a feladatra alkalmasnak, mert nem rendelkezett avval a varázserővel, ami megragadja és meghatja az olvasót. Ezt Böethy nem írja alá. Szerinte a művek Kölcsey bölcselmi költeményeinek stíljére emlékeztetnek – ahogy fogalmazott. Gyulai Pál Madách költészetét isteni kijelentéseknek mondta, amelyek kibékítenek bennünket az élet meghasonlásaival.

* Első kézből