Szabados Zsófia versei

A miskolci 18 éves, most érettségizett Szabados Zsófia az esélytelenek nyugalmával nevezett be Virágzás című versciklusával, a Debreceni Nagyerdőért Egyesület irodalmi pályázatára és meglepetésére első helyezett lett a középiskolás korosztály vers kategóriájában. A szüleinek még nagyobb meglepetés volt az első díj, eddig nem is tudták, hogy a lányuk verseket ír.

A Debreceni Nagyerdőért Egyesület második alkalommal hirdette meg irodalmi pályázatát általános- és középiskolások számára.
Célja a természet, az erdő megjelenítése versben és prózában, ezzel együtt a fiatalok környezettudatosságra nevelése.
Tavaly első alkalommal mintegy próbaként csak debreceni iskoláknak küldték el a felhívást, “Én és a Nagyerdő” címmel. Idén országos szintre terjesztették ki, közel négyezer iskola kapta meg a felhívást.
A beérkezett írásokat hat kategóriában bírálták el: általános iskola alsó-felső tagozat és középiskola, mindhárom korosztályon belül külön vers és próza kategóriában.
A zsűri tagjai voltak:
Röhrig Géza (elnök, egyben a pályázat fővédnöke), Varró Dániel, Ráckevei Anna, Kozák Mari és Balku László.

Mindkét pályázat díjátadó ünnepséggel zárult, stílusos helyszínen, a Nagyerdőn lévő, néhány éve kulturális centrummá alakított régi víztorony aulájában.
A következő évben bővítik a kört, és a Kárpát-Medence valamennyi magyar tannyelvű iskolájának elküldik a pályázati felhívást. A legtehetségesebbek számára idéntől mentorprogramot is indítanak, segítik őket a fejlődésben és igyekeznek megjelenési lehetőséget biztosítani számukra. Így pl. Zsófi részt vesz a rövidesen kezdődő Hajdúböszörményi Írótáborban.

*

Virágzás

Ősz

Összetörve hull száz bükklevél tajtékzó talaj
tengerére, s porként merül az avarnak
zavarába. Eltűnik a nyár képzete,
mely sosem volt talán, csak bogárnyi halk
suttogás szemeimben eltévelyedve.

Múlik madaraink zengő vallomása,
mellyel éjjeleket száműzve a napba
elvész az elveszett emberben a világ,
s ahelyett, hogy galambokat űzve űzne,
riadt sólyom összetörve száll a földre.

Útra kél pelyhe novembernek, dermesztő
fagykeltőnek; elcsendesül erdő, mező.
Kileheli erejét minden sárkányfű,
s fenn a gerincen bűvbe ejtő csorda lép,
míg fagyos vízben elakad a hordalék.

*

Tél

Télidéző játék volna? Forrásaink
tánca, amint reccsen sziklakőbe fagyva,
mint elvarázsolt ősi rengetegben
makkokat szellővel összekoppangatva
érkező bimbóba bújtatott szerelem?

Vad románc kesereg hó hevületében,
hullásra fakasztva a frissen megtapadt
szemet riasztó elnehezült ágakat.
Havazik. Könnyed tömeg ring a fák felé
zsongva, zsibongva, rendetlenül szanaszét.

Csodaszarvasként csillan a gím agancsa,
megzabolázva a feledtető homályt;
S perzselő léptekkel felolvasztja nyomát
lidérces álommal átfont rengetegnek,
míg küzd a széllel a vihart hozó felleg.

*

Tavasz

Télből izzó tavasz nyílik faágaknak
udvarán, s színesre fakad minden darab
út a Bükkben, mely menthetetlen halovány.
Ím, bármerre lépek, nyomomban varázslat
festi sárgára mosollyal az ibolyát

míg szélbe kapaszkodni tanul a lepke
gubócskáját elfeledve; odébb zizzen
rügyről virágra, magányos bezártságról
pihentető szabadságra, s önfeledten
mindennemű lényre nyugodalmat szór.
Süvítő szélben eloszlik minden felhő
s meglátszanak közvetlen a köddel hintett;
feltámasztott napsugárral átitatott
hegyoldalon a bükkösök és tölgyesek
levelei közt fogócskázó dallamok.

*

Nyár

A nyári égen már alig látszik a Hold,
mely a téli éjben szüntelen zakatolva
reményt adott csillagok színleléséhez;
de mától végleg átfordítja a Napba
szívem melege a világmindenséget.

Olyan, mint a homállyal fedett hajnali
harmatból ébredő szerelmes szavai
a legüdítőbb szirmon megbúvó tücsök
meséjének. Hallgatom a bűvölő dalt,
mellyel engem örökkön virágzásban tart,

mint erdőt a fák vagy a Földet a világ;
elérte lelkem az örömök határát.
Újabb próbákat majd újabbak követnek,
lesz, hogy egyszerre sírok és nevetek,
mégis együtt éljük át a legékesebb Szerelmet.

*Első közlés