Rosamaria B. versei

Meditáció

Kiűzettem,
lettem magányos bitang, kóbor lovag,
s nem találom az utat,
min járnom kellene.
Vétkezett ellenem a kor,
s törvényes útonállók
tudatlan garmada.
Itt vagyok egyedül,
s csak az útszéli tücsök hegedül
fülembe nyári estéken, Sármelléken,
s kegyetlen valóság rikolt az út menti fán,
felkötve rá tarisznyám s benne a fél életem.

Mit tehetek?
Ha névtelen őrzők tömege nem tanult
a múlt rossz szagú emlékéből,
s letűnt korok hibáit sírta vissza néhány ódivatú,
megfakult film kockáiról a technika.
Mondják: nincs itt hiba.
A típus azonos, csak a kocsi kasznija változott,
s a túlkoros, köhögő járgányt
cserélik le, néha egy falat veknire.
Ne gyűjts hát, csak addig, míg értékes,
s eladható a kollekció.
Emléket sosem; egyet mindig tarts meg:
sose add el, s ne cseréld el
a szerelmedet.

*

Padlás

Felmentél?
Hát a padlásra….
ahová életed sok részletét kidobtad, elzártad.
Nincs segítség, nincs ki helyetted
rendet rakjon a múltban, s a kútban
–  akarom mondani, a kútfőben –
rendszerezzen s érted kiáltson.
Mit tárolsz? Hol?
Ott fönn, a padláson!
Gyerekcipőt, láb nélküli asztalt, rongybabát,
újságot, csomagolópapírt, kartonokat, régi maskarát,
sok limlomot, mi senkinek sem kell már.
A teljes életem. Ebből áll.
Sok kidobnivaló, s a célokat újra kell tervezni már,
mert a játékvonat füttye a sarokban megszólalt: indulás!
A baj csak az, tudni kellene, melyik vonatra szállj,
mert azt biztosan tudod, a vonat nem vár.
Az óra int: „törékeny szíve megszakad”,
„őrzi még az álmaim”, de rohanjak, mert lekésni
életem legnagyobb eseményéről nem szabad.
A vekker a sarokban megszólal, iszonyatos csörömpölés,
erős a mechanikus szerkezet, a  jó szív ketyeg még.
Fent vagy még? Hát a padláson.
Olyan, mint egy lomtár, benne sok mindent tárolsz,
csak néha kidobni kéne, s nem kérek semmi tanácsot,
mert abból, mit régen tudok, Dunát lehet rekeszteni, s ha sóvá változtatná a nagy varázsló
a Vörös-tenger is eltűnne, s lenne belőle holt tó.
Lejövök hát fentről, s hozom a winchesterem,
a saját kútfőmet, meg a két jó lábam,
de jól tartsd a létrát, nehogy megjárjam,
s leessek végül, eltörjem a bokám, s betörjön a fejem.
Jobb, mintha betörnék, s csak ne legyek olyan balfék
(akarom mondani ügyetlen), hogy nekem akarjon magyarázni minden ember
arról, mit száz éve tudok. Mert nem akarom
a saját winchesterem tárhelyére ugyanazt bevinni,
mi eredetileg is rajta volt.
A padlás. Régóta telik.
A winchester néha hangosan szól, máskor gyűjti az információt,
s az emberi agy kapacitását felülmúlja Tommy boy.
A padlást letakarítottam. De mit töröljek a winchesteremből?

 

*Első közlés