Smelka Sándor: Otthonülős

Idén elhatároztuk a feleségemmel, hogy szilveszterkor nem megyünk sehova. Negyven felett az ember már ne ugráljon, nekünk már nincs kedvünk fagyoskodni egy-egy utcai rendezvényen, ahol félig vagy egészen részeg emberek az arcunkba trombitálnak, nincs kedvünk tűzijátékot nézni sem: idén nem lesz lárma, tömeg. Persze nem lesz zajos, piszkos házibuli se, nem fogunk félig vagy egészen idegen embereket kerülgeti a lakásunkban. Idén csak ülünk a kanapén a karácsonyfa fényében, olvasgatunk vagy tévét nézzük. Éjfélkor koccintunk, eszünk pár virslit, esetleg még megnézzünk egy filmet, aztán alvás.
Ez volt tehát a terv, ami igen tetszett nekünk. És másoknak is.
Bélával a benzinkútnál futottam össze karácsony után, és amikor megkérdezte, mit csinálunk szilveszterkor, elmondtam neki az otthonülős tervünket. Nagyon lelkes lett:
– Fú, de klassz. Átjöhetünk mi is hozzátok? Mi se szeretnénk buliba menni, jó lenne idén egy csendes szilveszter.
– Gyertek nyugodtan.
Mikor hazaértem a feleségem azzal fogadott, hogy chetelt néhány barátnőjével, akiknek annyira tetszett a szilveszteri tervünk, hogy ők is átjönnének egy kis otthonülős estére. Ám legyen!
Szilveszterig sok-sok baráttal futottunk össze, persze mind megkérdezte, mit csinálunk az év utolsó estéjén, mi persze megmondtuk. Mind úgy reagáltak, hogy fú, de klassz, átjöhetünk? Ám legyen!
Szilveszter előtti estén némi rossz előérzettel kérdeztem meg a nejem:
– Figyelj csak drágám, végül is hányan jönnek át holnap?
– Hát… jön a Karola, a Soma, a Lia, aztán a három gyerek, a Karcsi, a Józsi. Te hívtad Petit és Zsuzsit és még jön Béla, szóval leszünk páran. Meghitt baráti este lesz, meglásd!
Óvatos becslések alapján körülbelül negyven ember töltötte meg szűk lakásunkat szilveszter este, hogy élvezze a csendes, otthonülős szilveszter minden meghittségét. Volt köztük néhány félig vagy egészen idegen ember, akikkel némi ital után egész jól összebarátkoztunk. Az italt Béla hozta. Azt mondta, egy otthonülős szilveszterre is kell valami folyékony hangulatjavító. Józsi pedig egy komplett hifiberendezést hozott magával.
– Otthonülős szilveszterre is kell valami zene – mondta. Ettől fogva lőn zene és tánc.
– Figyelj csak, drágám – mondtam a feleségemnek, amikor a vécénk előtt álltunk sorba –, engem ez az egész nagyon emlékeztet egy házibulira.
Ő csak legyintett. Éjfélkor kiderült, hogy Peti egy röpke – félórás – kis tűzijátékkal készült, amit a kertünkben fogunk megnézni. Kimentünk tehát a kertbe, ahol körülbelül már négyszáz ember várta lelkesen az attrakciót. A többségük részeg volt és papírtrombitát fújt.
– Képzeld – újságolta Zoli – meghirdettem az otthonülős szilveszteredet a Facebookon. Ötszázan visszajelöltek. Hát, nem csodás, hogy ennyi ember vágyik egy kis csendre, meghittségre?
Ekkor egy lengyel szerelmespár bukdácsolt el mellettünk a virágágyásban.
– Zoli, ezeknek nem valahol Varsóban kellene otthon ülniük?!
– Ugyan már! Lengyel, magyar két jó barát…
A tűzijáték olyan hangos volt, mint egy kartácstűz. A kocsim beriasztott a garázsban, a kutyám elmenekült, ráadásul olyan füst lett, mint egy Omega-koncerten.
A három óra körül a legutolsó ember is hazament, és mi ott maradtunk a lakás romjai közt. Ekkor átléptem a felborult karácsonyfát, átöleltem a nejemet, majd így szóltam:
– Sebaj, drágám, jövőre mi is máshol fogunk otthon ülni.

*Forrás: Hetedhéthatár