Szabadulva Tekerd nyakadra sárga sálad, zsebre tett kézzel nézd a holdat, amint az életedre sápad, s szívedre szenny-időt vakolnak. Dobd a sötétre dúlt kabátod, ne hűljön át, amibe tartasz, kár volna jónak lenni, látod, ha mindent, semmit se akarhatsz. A cipőid felsorakoztak, szarvakat növesztett a kesztyűd; valami titok arra szoktat,Tovább…