Az összes hullám ami végighaladt az ébredni készülő utcák falai között, elviselhetetlen erejű fénnyel szikrázott a belvárosi házak ablakain. A buszmegállóban szatyrokat támasztott valaki a pad mellé, épp leértek lábai a rácsos ülőkék alatt hömpölygő sajtsárga napfolyamba. Csak utcaszínű öltözéke, a vastag kabát, kitaposott bakancs és egy piszkos usanka utaltTovább…

Ó, hogy ágáltunk tizenévesen: olyanok ne legyünk, vérmesen védtük vélt vagy valós egyéniségünk sarkait, és jaj volt annak, ki az éles sarokhoz ért. S hajnalig dübögtünk, volt, ki zenére, volt, aki belső muzsikára, de mind akkor vettük a legerősebb életérzést vállra. És izzó, világmegváltó tervek özöne mint avartalan ősz, nemTovább…

Egy írónak a felolvasóestje előtt akadnak furcsa álmai. Én például egyszer azt álmodtam, hogy egyik este a belvárosban sétáltam, amikor egy kapualjból elém ugrott egy nagydarab, kopasz fickó és azt mondta: – Hé, te! – Jó estét – mondtam udvariasan, mert nem akartam tegeződni vele. – Semmi jó estét, értve?!Tovább…

verses álom hajnalban arra ébredtem hogy hangosan nevetek három fehér medve volt a színen egy nagy és két kicsi nyers húst adtam nekik a kicsiknek nagy húsos csontot a nagynak egy pici falatot a kölykök ügyesen ettek majdnem kecsesen mind a ketten a hátsó lábukon ültek a nagy négy lábonTovább…

Kora hajnal volt. Munkába menet útba ejtettem a kis város szupermarkettét és ezt a szívmelengető történetet ott adta nekem a sors grátiszba. Töprengve róttam utam a polcóriások között, azon gondolkodva, mit kellene ma enni. Amolyan kényszer étkezés, otthon nem gondoskodtam magamról, ez a lehetőség maradt. Az idő szűkös a válogatáshoz.Tovább…

Ki volna az, ki volna az az ütődött, aki szavakban a gyűlölet mellé állna? Szavakban mindannyian a szeretetet hirdetjük. Ki volna az, ki volna az az ütődött, aki a háború mellé állna? Aki a gyilkolás mellé állna? A halál mellé? Szavakban mindannyian a békét hirdetjük. Mégsincs béke, mégsem a szeretetTovább…

az úgy van, hogy eltelik ennyi vagy annyi idő, aztán az ember egyszerűen megunja az életét, fogai kihullnak, hajában nyáron is őszelő, és valami furcsa szomorúság lepi el két szemét. ül a kertkapuban, térdén kockás takaró, vén ebe néha megnyalja lecsüngő kezét, mosolyában a vándorlás vágya az útravaló, így utoljáraTovább…