Ez már a tavasz, bár halkan pilinkél a hó, délután néha kipiroslik a Nap, és az is egy parányi vigasz, hogy hajnalban, bágyadt hangon ébresztőt fújnak az ablak alatt a pőre fákon ácsingó madarak, és a fagyos földben mocorgó gyökerekben újult nedv kereng, boldogan hordják az életírt a kis hajszálerek,Tovább…

Égi ösvény vár fölöttünk, csillagokhoz ér a táj, arra tartunk kézen-fogva, ahol együtt égnek el – a szürke alkonyt ha bejárták – mind, a hamis földi játszmák, az álnokság és rettegés, s én kivilágos-virradattól termékeny, szép csendben várom, amíg a fény felderül a szétolvadó jégidőből, s mellettem majd ott lebegsz,Tovább…

Amikor először megpillantottalak, furcsa volt, hogy már mindent tudtam rólad. S a tekintetek játékát valónak most sem gondolom, csábító szirén-alak. A korhadt vágyak elgyöngült, fáradt hangja visszatükröződött száz illatodban. Sóhajvirágok lágyan hajladoztak. A reménytelenség, ócskaság alakja. Hazugságod féligazságként feszülhet. Hangod mindig más véleményét szólja. Arctalan lelked magányosan bolyong. Szürke napjaidraTovább…

Hangtalan jön az ébredés, túlélni önmagam kevés, tükrömbe szemed ver szeget, kifosztott lelkiismeret karmol eleven húsomba, lázam hidegen kioltja, akár lehulló csillagok, szavak mögött olyan vagyok. Magamból csorgó vérüket felissza, úgy hajt majd rügyet a hangtalan feloldozás, egy szóbafojtott dobbanás hull kezembe észrevétlen, míg a hideg járdaszélen állok, szívig megkövülve,Tovább…

Már közel járnak mind, akik várnak, ha elhagyom egyszer ezt a kihűlő, földi házat, ahová beragyogott a napfény egykoron, hajnalban madár dalolt a bokrokon, a felhőkön átderengett a nyár-utó, szenvedélyt dúdolt az öreg rádió, hittem a szerelmet, a tengerillatot, de zord lett a tenger, s az arany-csillagok derűs ragyogása máraTovább…