A belső tenger Van, mikor csak befelé lát az ember. Az általános rútság megvakítja. A tülekedő rossz förtelme, mint a sötétség-ragacs, úgy ül meg a szemben. A lélek ott gubbaszt csak tehetetlen, karjaival magát összeszorítva, gombócba gyűri néma görcse-kínja, hínárcsomóként hányveti a tenger. A belső tenger. Mennyi maradékot, holt emlékképet,Tovább…

Ha közelebb jössz, elmesélem, milyen átkot törsz meg éppen, hogy olvadásom hány év jege, isten tudja, megérted-e. * Őszi reggel jön majd értem, nem kopog és nem köszön, végignézi szótlanul, hogy elmerengve öltözöm, autóba tesz, nem kér számon, nem tiltja a könnyeket, dudorászni kezd valamit, rám bontja a kék eget.Tovább…

Mezítláb, csúszós évköveken, nincs kedvem se hátra, se előre, az elmúlás elől tétovázom. Felgyűrt ingem hullámai alól úszik a táj ringó bárkája, batyum hűsöl a füvön, bogarak lépkednek lomhán körötte. Ölemben viszem egyik napot, a másik után, valahol messze anyám hangja és rigók repülnek fekete ruhában. Harmatot szór a szélTovább…