Urbancsek Márta: Az idő szigete

Zöld diók gyöngyként koppannak csendben,
lábam alatt, mint puha zsenília szőnyeg
simogat selymes, zöld füved.
Szétszórt sárga pomponok hajlonganak
kezem felé az eső illatában, nélküled
a nap már csak pislog lila felhő mögött.
Érzem szemed, szíved, hajad
s a cementlépcsőn ülve látom:
arcod esőcseppekbe öltözött.
Esthajnal csillag int a játszó időnek
s szombati gyertyák lobbannak bennem.

*Első közlés