Sánta vágyam kerülget,
Színezi, mosdatja az éjszakát,
Mintha libbenne, érzi illatát,
s ha van, akár terülhet.
Megviselnek az álmok,
leszólítanak így tört öregen,
Áltatva magam, csak szövögetem,
hátha mégis hiányzok.
Őrültséget kerültem,
bár több gyönyörű bogáncs rám ragadt a
mindig fényes ifjú ég alatt,
mert közéjük feküdtem.
Kár volna most idézni,
azt is elhinni, mi meg sem esett,
s játszani vele csak úgy keveset,
mi voltam, oda mérni.
Mégis ha fáj, vigasztal,
a hazugság meleg sebet tapaszt,
halkítja, csendesíti a panaszt,
hogy rágondolok – azzal.
Rendel bolond szerelmet,
emlékként, ami bennem megmaradt,
ha libbenne, menekülnék hanyatt,
homlok – kérve kegyelmet.