Grafikus és költő: Fábián István

cantata

 

Fábián István (Budapest, 1953) , rövid életrajza:

Budapest. Grafikai munkákkal, kiadványtervezéssel és versírással foglalkozom.

Sok év után írok és rajzolok ismét – a 80-as években rendszeresen jelentem meg különböző folyóiratokban (Alföld, Palócföld, Mozgó Világ, Magyar Napló, Somogy, Hitel stb.), azok az idők adnak számomra tartást, alapot ma is. Az 1989-ig természetessé lett tagadásokat – pedig akarom nagyon – nehezen tudom igenekké fordítani.

Megjelent versesköteteim: A képzelet bádogtornyai (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984), Némulat (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990), Ebgondolat (Kopf, 2003) Örökévad (Gondolat Kiadó, 2016) 2011.11.11-én önálló honlapot indítottam, mintegy rendszeres írásra és rajzolásra ösztökélve magam, abban bízom, már nem adom lejjebb – se föl.

Azóta az online folyóiratok mellett (Kortárs, Kurázsi, Holdkatlan, Tiszatáj, Art7, Napút) a pozsonyi Szőrös Kő, a tatai Új Forrás és a kecskeméti Forrás adtak teret munkáimnak.

*

A SZÁZ ÉVES JOSEF K. ÖRÖKÉLETE

Franz Kafka 1914-ben írta A per című művét

 

Mi munkába telt

minden körön kívül maradni!

Minden szép időm lábra kelt,

mi megrajzol: ócska hakni,

ahol játszanak kapaszkódó,

vérző körmeim,

ahol én mondom: kitelt,

mi enyém sosem volt.

Ahol

én

fogok mindent

visszaadni.

Illik még a rím:

hitelt […

…] azután abbahagyni.

 

erdei víz

 

MÁR. FELIRAT.

(sárfelirat) Nagy Gáspárnak

 

egyszer majd el kell temetNI

és nekünk nem szabad feledNI

a gyilkosokat néven nevezNI!

iNG,

amit fel nem vettünk,

fehéren bolyoNG,

itt van helyettünk.

haragja

szelíden örök felettünk:

nem tettük, amit tehettünk,

kezünkre fagyott

minden meg se kezdett tettünk.

nincs egy szög se, mit helyretettünk.

egy váltás iNG sincs az a váltás,

üres történetté lett

minden áldás,

koNG, mint az idő a tudás,

a vers: torkomra tenyérrel ütött kiáltás,

ahogy minden szava

szelíd volt országért – s azért

mindig könyörtelen –,

egy szóközben elfér a végtelen,

én is csak

teszek-veszek,

pakolgatok, néha

elbillent fejjel hallgatok

keveset, sokat,

fehér falak közt húzó vers-

sorokat.

leNG mégis valami csönd,

hála-áldás

kezével szavakat,

vasszöget görbít, ha másfelé néznék,

odacsördít.

zászlóként suhog fölöttünk az az iNG,

szél susogásával hull, keriNG:

nincs más raNG,

csak a zendülő haraNG.

 

fábianpista

 

VASKOPPANTÓ (elpazarolt nemzedék)

 

Térdre hát nem zuhanni!

Sok, amit tudunk, éppen annyi:

szükséges esküszegés.

 

Engedj el minden régi verset.

Jó volt szavakban bujdokolni,

ma régi lett minden,

minden elkopott ócska holmi:

most trágár és szabad az isten.

Nincs határ, kéznyoma ott páráll minden kilincsen –

létünkre bárki behatolhat:

tegnap tegnap volt, ma arcunkra szakad a holnap.

Arcunkat mint ázott plakátot, letépi.

Minden percünket újralépi, és

elvéti az összes elölelt szerelmet.

 

Azúr egektől elkötődtünk,

ahogy a lélegzet elkötődik a betört torokról,

elköszöntünk minden ember-koroktól:

bárhová böffen a vérem: személytelen, mi rám talál,

Túl vagyunk minden tavaszon, mély telen,

s bár hazug vers-sorainkból is kilökődtünk

(az volt-e vagy a mostani a kedvesebb halál?),

az igazmondás kényszere hajt most is,

ahogy akkor, a tépésváltás előtt.

De most sem ömlik lassabban a vérünk

és most is ebéd előtt van délelőtt.

 

Hát lapozz: alul-fölül az áthozat

csak magyarázat, rozsdás, ócska vért,

bár mindenen mélyezüst fátylat

– drága vért – terít a jólismert, kedves halál,

az élet egybeverődik, s bár a vadászidény

végetért, a gyilkolás megengedődik.

Bárhol is voltál, rádtalál a közelítő ég,

alatta gyűlik a gyűlölet, az ócska vak,

meggyűlik mint a seb –

mint a rontást böffentő szép szavak.

Kövér hátakon vonaglik kölyökszerelmünk,

gyöngyös Európa – valóság szökik a valóságtól –

rejtezik dalokba, szózatokba.

 

gyalog

 

SZERVÁCNAK, ODAÁT

 

azért a zöld romolhatatlan

            azért a kék felezhetetlen

                                    Szervác József (Szavak hazáig)

Holdat ringat az olajos tócsa a kocsma előtt,

hámló tükör! hirtelen ugrik a falra az árnyék,

az estét a kőre kibukja, zárul a kör.

Szalad a vér, csattan a homlok, szegfű-szirom

robban a sebben, jelvény se szebben,

szalad a vér: a kés se jobban halad a húsban.

Az elmúlást, indázó tetkót arcodra varrtad,

a hajnalt – híguló reményt, vizezett jövőt –

magadról sírva vakartad, ittál, mint mindenki, aki itt él:

csepel szétszaladt sínei szakadó erek a szemedben,

indul a reggel, máris egy mondat végére szakadó pont.

Szénszagú eső hull: arcodra szitáló jézus-lepel.

Körmönfont, ravasz imával indít műszakba az Isten,

pálinkával, ócska dohánnyal köszönt, hogy

megsemmisítsen, de szavadat, rángó agyadat

tündér támadásokra fölhergeli, reggeli látomásokkal

épülnek hajnal-fekete versek (József ma feketét…,

József ma feketét…), a szavakat húsodban viselni,

hogy a nappali sötétet elviselni kitartson újra

az esteli feltámadásig, amíg ismét szeszekkel

zuhan a felismerés: az Egyetlent újra meg újra váltja

a létező Másik, vagyunk a múltunk, mégis kevés.

Jó lett volna kedvesen meghalni, de addig élni,

lenni Isten szavában tettenért tévedés:

lebukik olykor ő is, ahogyan szárnyra kap olykor

a kő is. Biztos tudásban hibásan levés

lett volna tudásunk. Ennyi volt a kincs, nem is volt

semmi másunk. Mire mattoltuk volna, berúgtunk:

egy munkásőr vert meg minket a sakkban,

magunkra ütöttünk minden alakban,

záróra volt minden versre beváltott percünk.

A vallásunk: bokáig járni betonban, izzó salakban.

A fogunk nyomdai savakban homokká vásik,

minden éjszakában billegünk utolsó villamosig,

sosemvolt végállomásig. Talán a kint-sötét-bent-arany-meleg

majd hazavisz, visszavisz, hisz csak a teremtő gyermeke

vagyunk.

Mi is.

 

lóember

 

nike

3 hozzászólás

  1. Kedves István!!
    Megint különleges örömet okoztál. Szívből gratulálok.Az elmélyült alkotáson mindig elcsodálkozom.Köszönöm.
    Jelet hagyni hogy éltünk ezek Kondor Béla szavai.Azt érzem hogy az úton vagyunk. És ez már valami.

  2. Lenyűgöző alkotások, gratulálok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük