Kapui Ágota versei

Úgy kell nekünk

Úgy kell nekünk
a gravitáció
mint éhségünket
betöltő kenyér
a józanság
hogy újra összezúzzon
ebnek a póráz
lepkének tenyér
kavicsnak tó
selyemszalag a blúzon
kulcsra zárt  szombat
kettétört idő
innen a csend
két térfél a világ
úgy kell nekünk
hogy a föld visszahúzzon
ahogy az égnek
kellenek a fák

*

Efemer

Csodának vélt mulandó semmiség
erősnek hitt de fellazuló láncok
mint felfeslőben lévő varratok
és porcelán-törékeny kis románcok
a kirakat mindig többet mutat
mint a valóság felpattogzó máza
mert megragasztott kancsó e világ
és üveg mögött porosodó váza

*

Látomás

Fejfájásra ébred a világ —
a riadalom  szívünkben fehérül,
s a rajzolat a hűvös alkaron
ma reggel csendes alvadásba kékül.

Tudjuk hát: a szenvedés örök —
mi aprónépek, kínod újraéljük.
Ha megszülettünk, megszenvedjük azt,
s míg létezünk, a te sorsodat féljük.

Kések közt tengetjük napjaink —
a te Atyád a mi Atyánk is, Ember!
Térdünkben a gyengeség remeg,
és tenyerünkbe bezárul a tenger…

… a könyörgésnek sózott cseppjei
s e verejtékből felszálló  fohászunk —
mi sejtjük már, hogy nem az az igaz,
mit hályog fedte két szemünkkel látunk!

*Első közlés

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük