Úgy kell nekünk
Úgy kell nekünk
a gravitáció
mint éhségünket
betöltő kenyér
a józanság
hogy újra összezúzzon
ebnek a póráz
lepkének tenyér
kavicsnak tó
selyemszalag a blúzon
kulcsra zárt szombat
kettétört idő
innen a csend
két térfél a világ
úgy kell nekünk
hogy a föld visszahúzzon
ahogy az égnek
kellenek a fák
*
Efemer
Csodának vélt mulandó semmiség
erősnek hitt de fellazuló láncok
mint felfeslőben lévő varratok
és porcelán-törékeny kis románcok
a kirakat mindig többet mutat
mint a valóság felpattogzó máza
mert megragasztott kancsó e világ
és üveg mögött porosodó váza
*
Látomás
Fejfájásra ébred a világ —
a riadalom szívünkben fehérül,
s a rajzolat a hűvös alkaron
ma reggel csendes alvadásba kékül.
Tudjuk hát: a szenvedés örök —
mi aprónépek, kínod újraéljük.
Ha megszülettünk, megszenvedjük azt,
s míg létezünk, a te sorsodat féljük.
Kések közt tengetjük napjaink —
a te Atyád a mi Atyánk is, Ember!
Térdünkben a gyengeség remeg,
és tenyerünkbe bezárul a tenger…
… a könyörgésnek sózott cseppjei
s e verejtékből felszálló fohászunk —
mi sejtjük már, hogy nem az az igaz,
mit hályog fedte két szemünkkel látunk!
*Első közlés
1 hozzászólás
Comments are closed.