Millei Lajos: Végtelen érverés

Látod, felettünk a kormos ég
kacsintó szembogara villog.
Körülölel a végtelenség,
s mint egy radírozhatatlan billog,
mindenütt a megújulás csillog.

A perc békén adja át helyét
az őt követő gyermekének.
A fa bőre kinövi hegét,
s amíg a gyökerek nedvet kérnek,
az ágak virágot hozva élnek.

A források vérüket ontva,
bugyognak, fortyognak, pezsegnek.
Csörgedeznek a patakokba,
majd csobogva világgá erednek,
célt adva minden folyómedernek.

A megszáradt fűszálak selymét
hajnalban hűs harmat lepi meg.
Vigyázza, óvja e zöld kelmét,
mert éden ez a Föld mindenkinek,
rajta hétmilliárd ember tipeg.

Látod, felettünk a kormos ég
villogó szembogara kacsint.
Körülölel a végtelenség,
s a végzetre a születés csak int,
nincs semmi baj, míg érverést tapint.

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük