Sitku Róbert versei

Vadlibák

Ez nem egy kivilágított ösvény.
Itt ezerszer követsz el hibákat.
Valami titkos ösztön vezet, mint
az éjszakában a vadlibákat.

Ahogy állunk a koromsötétben
és ők jóval felettünk repülnek,
csak a surrogó szárnyuk és hangjuk
adja hírül, hogy előkerültek.

Miféle nevenincs bátorság ez,
hogy nem tudóikét a halálnak,
ha vihar tépi őket, ha el is
hullnak páran, de odatalálnak?

Miféle őrült bizonyosság ez,
hogy legyen nappal, akár éjszaka,
nem téríti el útjukról őket
a félelem és a jólét szava?

Állunk a koromsötétben
és a fejünkben hatalmas, éjjeli tér.
Vadlibák csapatai suhognak
el csendben, ha valami véget ér.

*

Napok

Váltott lovakon vágtatok,
ahogy csak bírja a tudat.
Versről versre, napról napra,
míg utánam a múlt ugat.

Oldalra nézek időnként,
hogy hogy rohannak a dolgok;
észre sem vesszük,  hogy eszik
meg őket a rozsdafoltok.

Megsarkantyúzom a lovat,
domb jön, majd hegyek és rétek,
majd fennsíkok, puszták, erdők;
áttetszőek vagy sötétek.

Váltott lovakon vágtatok,
ahogy a tudat csak bírja.
Napról napra, versről versre
– ahogy Isten magát írja.

*Első közlés

1 hozzászólás

  1. Gratulálok kedves Róbert, jó versek. Szeretnék én is hasomlókat írni, az állatokkal való képzettársítás fantasztikus új utakat nyithat versben való utazásunkban, ” Napról napra, versről versre
    – ahogy Isten magát írja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük