Ádám Tamás: A harangozó

Mikor pillánk összeégett
seprűit feszítette a hajnal,
ő már első kondulással
felsebezte a hártyákat, s vállára
dölt a templomtorony árnya.

Kérges kezén árkokat
égetett a harangkötél, csak
mosolygott, és sohasem fáradt
bele a denevérsuhogásba.

Nappal lefoszlott róla
a mítosz, hiába verte félre
a galagonyákat.

©Nászta Katalin – Apák és fiúk